Az idei év Oscar-esélyes zeneszerzőiről készített összeállítást a Variety. Köztük van a Star Wars 83 esztendős zeneszerzője, John Williams is, aki Az ébredő Erő zenéjéért pályafutása 50. Oscar-jelölését gyűjtheti be, ha Hollywood is úgy akarja. A lapnak a maestro elárult néhány érdekességet az új Star Wars zenéjéről.

abrams_williams.jpg

1. A film zenei anyaga több mint 2 óra hosszú. Nem véletlenül hívják a Star Warst űroperának, a zene szinte végig szólni fog a filmben. Bár visszaköszönnek ismert, régi témák, Williams elmondása szerint alapvetően csupa új szerzeményt fogunk hallani.

2. A filmzenét 90 fős zenekarral vették fel. John Williams 2014 decemberében kezdte el komponálni Az ébredő Erő zenéjét, és a 2015-ös évet lényegében csak ennek szentelte. A filmzenét júniustól novemberig 12 összeülés során játszotta fel a zenekar. November közepére készült el a teljes felvétel.

3. A zenekar 175 percnyi zenét játszott el. Ám miután J.J. Abrams rendező újravágta a filmet, ebből majdnem egy órányi anyag részben kimaradt, részben átdolgozásra került. A film hossza 136 perc.

4. Először vették fel Los Angelesben a filmzenét. A korábbi Star Wars-filmek zenéjét a Londoni Szimfonikus Zenekar játszotta fel a híres Abbey Roadon. „Eredetileg Londonba mentünk volna, és két hét alatt megcsináltunk volna mindent, ahogyan George (Lucas) filmjeivel történt. Ám ez ezúttal nem működött volna, mivel J.J.-nél a vágási folyamat nagyon más” — mondja a zeneszerző.

5. Rey, Kylo Ren és Poe Dameron is saját témát kapott. A Star Wars-filmek zenéjének kezdettől sajátossága, hogy a főbb szereplőknek és témáknak saját zenei motívuma van. Ez Az ébredő Erővel tovább gazdagodik. A lázadók utódainak vélt ellenállás is kapott egy saját indulót.

ep7_fuvosok.jpg

6. Snoke témáját 24 tagú férfi kórussal vették fel. Különösen érdekesnek ígérkezik a film főgonoszának zenei motívuma, hiszen Andy Serkis titokzatos karaktere — akárcsak Palpatine császár A Jedi visszatérben — olyan kísérőzenét kapott, amelyet férfi kórus ad elő.

7. J.J. Abrams is írt zenét a filmhez. Igaz, csupán egyetlen jelenethez. Ezt már maga a rendező árulta el. Talán kevesen tudják, hogy Abrams nem csak író, rendező és producer, már 16 évesen szerzett filmzenét, és több tévésorozatának főcímzenéjét is maga írta. Az ébredő Erő egyik jelenete hasonló az Új remény híres kantinjelenetéhez. Mivel Williams a szimfonikus kísérőzenére kívánt koncentrálni, a jelenetben hallható űrmuzsika megírását átengedte a rendezőnek. Abrams végül Lin-Manuel Miranda színész-zeneszerzővel közösen alkotta meg a jelenet háttérzenéjét. Miranda viccből ajánlkozott fel Abramsnek, amikor a rendező megnézte egy darabját a Broadwayen. „Odajött hozzám, és azt mondta, »ha kell zene a kantinjelenethez, megírom.«" — emlékezik Abrams, aki később emailben válaszolt a művésznek. "Tudom, hogy csak vicc volt, de ha tényleg lenne kedved zenét írni, épp dolgozom valamin."

Hallgassunk bele!

Végezetül a CBS jóvoltából betekinthetünk az említett zenekari munkálatokba. Hat héttel a bemutató előtt a csatorna kamerái ott lehettek a hangstúdióban, miközben a filmzene felvétele készült. Az alábbi két perces videóban kis ízelítőt kaphatunk, hogyan zajlik ez — külön élmény látni, hogyan rajong a rendező Williams munkájáért —, és egy kicsit bele is hallgathatunk a filmzenébe. Érdemes.

Címkék: star wars filmzene videó filmek jj abrams John Williams episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr958158150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xido 2015.12.13. 01:28:55

Hát gyerekek..be is tette volna a kapu nálam,ha semmi újat nem írt volna a mester az új részhez,karakter témákat sem..pont elegem volt már az elmúlt évek összes SW médiumában hányásig újrahallgatni az eredeti zenéket...alig várom,hogy kint legyen az album..

tavolirokon2 2015.12.13. 04:42:37

John Williams is the man, de a magas labdat akkor sem lehet lecsapatlan hagyni:
"visszaköszönnek ismert, régi témák"
Marmint Gustav Holsttol a Bolygok? :-)

jpmoliere 2015.12.13. 06:38:50

@tavolirokon2: Ha Holst Bolygókját, abból is a Mars-tételt Karod hallani filmzenében, akkor hallgasd meg a Gladiátor első csatajelenetének aláfestőzenéjét Hans Zimmer "tollából".

Ha már mindenáron bele akarsz hallani valamit a Star Wars zenéjébe, akkor Erich Wolfgang Korngold The Sea Hawk c. filmzenéjével tegyél próbát.

Egyébként meg nehezen tudsz olyan zeneszerzőt mutatni, aki teljesen eredeti lenne, és nem azért, mert szándékosan koppint másoktól, hanem mert hatással volt rá más, és mert teljesen eredetinek lenni, főleg manapság már szinte lehetetlen,

Mozart tisztelte Bachot, Beethoven Mozartot, Wagner Lisztet, stb., mindenki átvesz ezt-azt, a nagy kérdés, hogy milyen mértékben, és hogy képes-e továbbfejleszteni.

jpmoliere 2015.12.13. 06:48:14

Kész csoda, hogy John Williams 83 évesen ilyen friss és vadonatúj Star Wars-zenét komponál, valószínűleg utoljára.
A VIII. részt már lehet, hogy Michael Giacchino írja, de remélem, nem, mert tudok vagy 5 jobb zeneszerzőt, aki talán képes lenne átvenni a karmesteri teendőket Williamstől:
- Danny Elfman
- Alan Silvestri
- Patrick Doyle
- David Arnold
- John Powell
- Bear McCreary

Számomra az eredeti trilógia zenéje örök és megunhatatlan. Több százszor meghallgattam az elmúlt évtizedekben, és életem végéig fogom rendszeresen hallgatni, mert számomra ez a zene testesíti meg a fantázia varázsát, a Star Wars esszenciáját.

RobertThorn_ 2015.12.13. 07:28:54

@jpmoliere: Én is tartok tőle nagyon, hogy ez lesz John Williamsnek az utolsó SW zenéje. Őszintén szólva nekem az már nem is lesz/lehet nagybetűs igazi Star Wars film, amihez nem JW adja a zenét..

..viszont ha már ez bekövetkezik - adja a sors, hogy minél később, de inkább soha - Giacchino egyáltalán nem egy fakezű fickó, nekem a Medal of Honor: Frontline-hoz írt zenéje győzött meg a legjobban arról, hogy ha akarja, akkor érzi ő is nagyon a JW-féle zeneszerzést/iskolát is.

A többiek meg..
Patrcik Doylenak már elméletileg van tapasztalata arról, hogy milyen dolog John Williams után következni. Nem rossz amit csinált, de emlékezetesség terén még nem az igazi.
Danny Elfman. Lehet, hogy borzasztóan általánosító a kijelentés, de mondjon bárki bármit is, ő mégiscsak a 20-25 évvel ezelőtti Tim Burton filmekben volt igazán elemében, az az ő igazi terepe, ott senki se érte utól. Utóbbi időkben viszont szeritnem nem nagyon erőlteti meg magát.
Alan Silvestri.. Neki is túl egyedi a stílusa. Zsenialitás bármelyik darabja, de egy Star Wars helyett inkább a következő Avatar film lenne egy neki való kihívás. A Mélység titkánál már bizonyított, hogy menne neki a közös munka James Cameronnal.
David Arnold: na viszont ő érdekes kísérlet lenne, egy próbát szerintem megérne a dolog, mert a Csillagkapu zenéjét annyira mocsokmód megírta, minden egyes másodperce arany.

Annak viszont kifejezetten örülök, hogy Hans Zimmert nem írtad. Mindennek a legalja lesz, ha ő egyszer SW-hez hozzá fog nyúlni - mondom ezt annak ellenére, hogy a Gladiátor szintén egy 10/10 muzsika.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2015.12.13. 08:16:31

@RobertThorn_:
Doyle, Elfman nem.
David Arnold ebből a legjobb.
Én Howard Shore-nak adnék egy esélyt.

jpmoliere 2015.12.13. 08:29:45

@RobertThorn_: Patrick Doyle: Sok hűhó semmiért, V. Henrik, The Little Princess, Harry Potter 4.
Bár Giacchino tudna olyan zenét írni, mint Danny Elfman.
Nem azt mondtam, hogy Silvestri van olyan jó, mint Williams, hanem, hogy ha valakinek követnie kell, akkor ő képes lehet rá.
Kihagytam James Newton Howardot, ő is nagyon jó lehetne, méltatlanul alulértékelt alkotó.
Howard Shore Nem valószínű. Neki már megvan a saját operája.
Giacchino unalmas, repetitív, fennhéjázó zenéket ír, amiknek van egy-két szép témája, különben rendkívül átlagosak. A Fel! témáját meg úgy ahogy van, lopta Alberto Iglesiastól. Olvass utána.
Christopher Drake is izgalmasabb és epikusabb zenéket ír bármikor.

Azzal egyébként egyetértek: a Star Wars John Williams nélkül már nem Star Wars. Persze a főcímzenét mindig át fogják emelni, és az általa most megalkotott témákat is megtartják, de az ő határtalan kreativitásával senki nem rendelkezik.

RobertThorn_ 2015.12.13. 09:14:01

@jpmoliere: Silvestri nem jobb vagy rosszabb mint Williams, hanem MÁSABB. Bár a Forrest Gump óta ő is alaposan ráfeküdt a dallamosabb score-okra, ha azonban akciódúsabb zenét kell írnia, akkor még ma is mindig a Predator/BTTF motívumait lehet (nyomokban) visszahallani a munkáiból. Ami nem akkora baj nála, mert ez az ő kis kézlenyomata (amit ráadásul imádok is), viszont egy SW-hez ez a fajta zene nem illene.

Jó, hogy említetted James Newton Howardot, mert ő tényleg elképesztőpen jó (a Sötét Lovag zenéje is csak miatta hallgatható..). Állítólag nem JJ Abrams folytatja a sorozat rendezését, hátha JNH eszébe jut majd az utódjának.

Ám John Williams 'határtalan kreativitását' illetően azért szerintem érdemes figyelembe venni, hogy nem tévedhetetlen ő sem. Az ő általa szolgáltatott zenék minősége szerintem nagyon függ attól, hogy maga a film, amihez tartozna milyen stílusú. Mert pl. vígjátékokban, kalandfilmekben, de szerintem a hetvenes évekbeli katasztrófafilmek zenéiben is (tehát minden olyan cuccban, amelyek pergőbb tempójúak) jól kijönnek az ő kis jellemző stílusjegyei, de pl. az utóbbi idők szürke Spielberg filmjei alá igazából semmi - tőle elvárható - örökbecsűt nem hozott össze.

Giacchinót én továbbra sem írom még le (még úgy se, hogy a Star Trekek alá többet vártam volna tőle - bár ott eleve maguk a filmek is a ST univerzum megerőszakolói..), s bár a lopás ténye időnként tagadhatatlanul tetten érhető nála, de manapság már szeritnem az is nagy szó, ha valaki mer abban gondolkodni, hogy ne hajókürt+taiko dobos trailerzenéket írjon 70 percen át.
A Fel!-hez írt muzsikáját nem ismerem, eleve ha tudom, próbálom magam távol tartani az animációs meséktől. A Wall-E zenéjén kívül (Thomas Newman - szintén nem SW kompatibilis, de amúgy zseniális zeneszerző) talán nem is tudok másikat mondani, amiben éreztem volna bármiféle mélységet.

Levente B. · combatant.blog.hu 2015.12.13. 09:20:57

@jpmoliere:
Én Joel McNeely, Shadows of the Empire munkája miatt is beletenném a listába, egyéb más miatt is.

jpmoliere 2015.12.13. 09:21:07

@RobertThorn_: Silvestri valóban nagyszerű, de összeségében nem ér fel Williamshez.

Thomas Newman Wall-E zenéje nekem is nagy kedvencem, de tőle minden az, még ha az egyedi stílusát kopírozza is újra és újra.

Williams nem vesztett a kreativitásából, csak változott a stílusa, és a filmek, amikhez zenét szerzett.

Folyt.köv.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.12.13. 09:40:14

azt is elárulta hogy honnan "ihletődött", melyik régi műből, ahogy az eredeti zenék is? :D

A nép fia 2015.12.13. 09:57:40

@Intimitás Gourmet: @RobertThorn_: Steve Jablonsky nem jutott eszébe senkinek? Vagy ő szóba sem jöhet?

tifil · kultifilter.blog.hu 2015.12.13. 11:12:49

Ha már hasonlóság:
A Duel of Fates könnyen eszedbe juthat, ha Dvorák Újvilág szimfóniájának 3. tétele szól...
A Birodalmi induló meg akkor ha pl. Cheyenne témáját hallod a Volt egyszer egy vadnyugatban (mondjuk itt inkább a ritmika), vagy Messiaen Kvartettjét (a "hét trombitás" tételben).

Benito Moretti 2015.12.13. 12:00:00

@A nép fia: Nem hiszem, mivel Zimmer növendék...

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2015.12.17. 01:15:33

Élmény volt olvasni a kommenteket. Köszönöm! :)
süti beállítások módosítása