Bob Iger, a Disney-birodalom első embere kedden egy New York-i üzleti konferencián beszélt a Star Wars-univerzum közeli és távolabbi jövőjéről, miután találkozott a Lucasfilm elnök asszonyával, a Star Wars-filmek producerével, Kathleen Kennedyvel.

fortune2015jan_iger1.jpgBob Iger

„Tegnap volt egy találkozóm Kathy Kennedyvel, ahol áttekintettük a 2020-ig terjedő Star Wars-terveinket” — idézi a The Wrap Iger szavait, aki hozzátette, „elkezdtünk beszélni arról is, mit fogunk csinálni 2021-ben és azután.”

A Walt Disney Company elnöke megjegyezte, másfél héttel korábban a Marvel vezetőivel is volt hasonló megbeszélése, ahol a következő évtized képregényfilmjeiről alkottak terveket.

George Lucas galaxisára visszatérve, Iger elárulta, hogy már volt alkalma látni az idén decemberben érkező Zsivány Egyest, amely, mint tudjuk, a Lucasfilm első kísérlete egy önálló Star Wars-filmre. A Disney feje elmondta, történetmesélői szempontból kifejezetten érdekesnek találja a Halálcsillag terveinek megszerzését elmesélő antológiafilmet.

Az évtized további filmjeiről szólva Iger elmondta, a Rian Johnson által rendezett VIII. Epizód forgatása befejeződött, így már zajlanak a 2017 decemberében érkező film utómunkálatai.
Mint tudjuk, 2018-ban jön a második önálló film, a beígért Han Solo-kaland, 2019-ben pedig érkezik az új trilógia befejező része, az előkészítés alatt álló IX. Epizód, amelynek vázlatát Iger szintén a napokban kapta meg az alkotóktól.
Ami a harmadik, 2020-ban érkező antológiafilmet illeti, továbbra is titok, miről fog szólni az a kaland, de Iger annyit elárult, a filmnek már van forgatókönyvírója, aki munkához is látott. (Korábban olvashattuk, hogy Simon Kinberg is dolgozik egy Star Wars-forgatókönyvön, de nem tudni, erről a produkcióról beszélt-e most Iger.)

star_wars_idovonal_d23.jpg

A Disney-birodalom első embere annyit még elmondott, az antológiafilmektől, így az idén érkező Zsivány Egyestől sem várnak akkora jegybevételt, mint a tavaly kasszát robbantó Az ébredő Erőtől. Ez aligha meglepő, hiszen J. J. Abrams filmje világszerte 2,1 milliárd dollárt termelt a mozipénztáraknál. Előzetesen azt gondolom, ha az antológiafilmek bármelyike képes lesz egymilliárd fölött termelni, a stúdió már maradéktalanul elégedett lehet, a Zsivány Egyes bevétele inkább amiatt lesz érdekes, mert az első antológiafilm sikere nagyban befolyásolhatja, milyen Star Wars-filmek kapnak nagyobb hangsúlyt a 2020 utáni tervekben.

A Skywalker-saga epizódjai közti éveket kitöltő antológiafilmek egyébként nem csupán a profitmaximalizálás miatt fontosak a stúdió számára. Legalább ilyen jelentős most, hogy a Lucasfilm mint produkciós cég — története során először — rá tud állni egy éves gyártási ritmusra, amire még a nyolcvanas évek elején, az egymást váltó Star Wars- és Indiana Jones-filmek korszakában sem volt példa.

Hogy Bob Iger milyen szerepet játszott a Star Wars reneszánszában, arról bővebben olvashattatok tavalyi cikksorozatunkban:

Így vette kezdetét a Star Wars új korszaka

Címkék: star wars filmek spinoff Rogue One episode9

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr8511734781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása