Olvashattátok korábban, hogy komoly kincset talált a Lucasfilm archívumában Gareth Edwards, a Zsivány Egyes rendezője — egy halom filmtekercset, amelyekről kiderült, hogy az 1977-es Csillagok háborúja negatívjait tartalmazzák. Miután Edwards kedvenc filmje George Lucas klasszikusa, a rendező lelkesen belevetette magát, hogy átnézze a rég elfeledett filmszalagokat, ekkor találta azokat az alternatív snitteket, amelyek révén az eredeti film két lázadó pilótája, Angus MacInnes és Drewe Henley (arany vezér és vörös vezér) bekerülhetett a tavalyi Star Wars-film űrcsatájába.

starwars_korai_logo.jpg

Mint Edwards elmondta, nem sok felhasználatlan felvétel maradt meg az Új remény után. Nem csak az idő vasfoga miatt, hanem azért is, mert George Lucas hihetetlen takarékossággal forgatta a filmet. Jó példa erre Luke Skywalker és Leia hercegnő átlendülése a mélység felett a Halálcsillag fedélzetén, amiből bármelyik filmrendező legalább három változatot készített volna, ám Lucasék egyetlen egy beállással vették fel.

Néhány sosem látott felvétel azonban így is előkerült, és ezeket azóta digitalizálták az utókor számára. John Knoll, a Lucasfilm Oscar-díjas trükkmestere, a Zsivány Egyes producere az eredeti film negyvenedik évfordulója kapcsán tartott egy kis előadást a múlt hétvégén lezajlott Star Wars Celebration találkozón, amelyen először vetített le néhányat az előkerült felvételekből.

Az orlandói közönség elsőként a film egyik ismert jelenetének hosszabb változatát láthatta. A jelenet a birodalmi tisztek tanácskozása a Halálcsillag fedélzetén, valamivel hosszabb dialógussal, mielőtt Tarkin kormányzó (Peter Cushing) és Darth Vader belép a terembe.
A párbeszéd kimaradt részében Cassio Tagge tábornok (Don Henderson) rosszallását fejezi ki, amiért az uralkodó egy Sith lordot küldött az űrállomásra. Érdekesség, hogy mivel ez a részlet nem került be a filmbe, a Sith kifejezés huszonkét évvel később, az 1999-es Baljós árnyakban hangzott el először a mozivásznon.
A felvétel vicces momentuma, hogy Darth Vader még nem James Earl Jones félelmetes hangján szólal meg, hiszen az csak az utószinkron során került rá a filmre, helyette a jelmezt viselő David Prowse furcsa skót akcentusát hallhatjuk.

Egy másik részletben Carrie Fisher és Peter Cushing közös jelenete látható, amikor Tarkin kiadja a parancsot az Alderaan bolygó felrobbantására. A jelenet nem sokkal rövidebb a filmben sem, de Leia hercegnő mondata („És még embernek nevezik magukat.”) kimaradt a végleges vágásból. A felvétel végén hallhatjuk Lucas hangját is, ahogy megállítja a jelenetet.

A harmadik felvételen a már említett arany vezér, Angus MacInnes látható az Y-szárnyú vadészgép pilótafülkéjében. A színész a Halálcsillag elleni ütközet különböző dialógus foszlányait mondja el a kamera előtt, miközben a körülötte cikázó fények a mozgás illúzióját keltik. MacInnes egy alkalommal belebakizik a szövegbe, és a kamera azt is megörökítette az örökkévalóságnak, ami utána kicsúszik a száján. A videó végén látható, hogy a felvételt alig pár hónapja, 2016 decemberében digitalizálták.

Legalább ilyen vicces Peter Cushing bakija az alábbi videóban. Ahogy Knoll megjegyzi, nem sok felvételt találni, ahol Cushing ront, minden felvételen kiváló az alakítása. Ezt a bakit mindenesetre vicces testbeszéddel reagálja le.

Címkék: star wars történelem videó filmek

A bejegyzés trackback címe:

http://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr7312442143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

steery 2017.04.21. 16:17:10

És a legnagyobb vicc az egészben az, hogy a közönség többet röhögött a film bakijain, mint az egész filmen összesen. Annyira nincsenek benne vicces dolgok. Mégis szeretjük, a történet szimbolikája miatt.

alien 2017.04.21. 19:02:41

Szerintem szörnyű, hogy a folytatatással penz csapot akarnak kinyitni.

csizo 2017.04.21. 19:33:54

Még 40 év múlva is találnak sosem látott jelenteket akkor 80 éves filmből. Olyan, mint a 3.-4...stb búcsúkoncertek.

Star Wars filmek blogja · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.04.21. 23:00:54

@steery: azért akad pár vicces dolog van benne, főleg a Han Solo poénokra gondolok, meg néhány helyzetre is. Vidám, bizakodó, őszinte, könnyed, meseszerű és hősies alkotás. Azóta sem nagyon tudják ezt így "lehozni" a vásznon.

Novák Aircraft Ferencné 2017.04.22. 13:12:59

Egy dolgot sosem értettem ebben a filmben. Vannak benne azok a lézerkardok. Hogyan lehetséges, hogy egy lézernyaláb megálljon másfél méterre a forrástól?

DR. Smit Pal 2017.04.22. 15:33:19

@Novák Aircraft Ferencné: Eloszor is nem biztos hogy lezer, hanem barmifele energia sugar, ami fenyt bocsajt ki. Ezenkivul ha lezer lenne, akkor esetleg ellentetes fazisu, megfelelo frekvenciaju lezereket, be lehetne ugy hangolni, hogy pont kioltsak egymast masfel meternel.
Nem valoszinu hogy lezer mert akkor isszonyu visszaverodes lenne, ha valamihez hozaer.

DR. Smit Pal 2017.04.22. 15:41:41

"Sosem látott felvételek a 40 éves Csillagok háborújából"

Persze hogy sosem latott, hiszen meg csak a mult heten keszultek.
Lenyegeben a forgatas 40 eve tart.