Bejelentették a Star Wars IX bemutatójának dátumát

Visszatér májushoz az űreposz

Aligha van olyan filmrajongó, aki ne tudná: idén májusban ünnepelhetjük a Star Wars negyvenedik évfordulóját. Érdekesség, hogy eredetileg 1976 karácsonyán mutatták volna be a filmet (a regényváltozat meg is jelent akkor a boltokban), ám a forgatás nehézségei miatt fél évvel el kellett tolni a filmbemutatót.
1977-ig a május még csak nem is volt a nyári mozis szezon része, ám a Csillagok háborúja, ahogy annyi mást, ezt a szabályt is felülírta négy évtizeddel ezelőtt. George Lucas ezután az öt Star Wars-folytatás, illetve előzményfilm bemutatóját is májusra időzítette, de más Lucasfilm-produkciók is előszeretettel kerültek moziba május hónap folyamán.

Eredetileg az új Star Wars-trilógia első fejezete, Az ébredő Erő is májusban érkezett volna, ám ekkor épp az ellenkezője történt, mint az első film esetében, az időhiány miatt ezúttal 2015 májusáról karácsonyára kellett halasztani a bemutatót. Mint tudjuk, a decemberi időpont is bevált, Az ébredő Erő a kétezer-tízes évek legnagyobb kasszasikere lett, de a tavaly decemberben bemutatott Zsivány Egyes is szépen termelt a kasszáknál. Idén a december 15-én érkező Az utolsó Jedik tovább folytathatja a sikerszériát.

starwars_ix.jpg

Ám némi meglepetésre a jövő évi Han Solo-film bemutatóját május 25-re tűzte ki a Disney és a Lucasfilm (igen, fél év elteltével újabb Star Wars-filmet fogunk látni a mozikban), és ma bejelentették, hogy az új trilógiát lezáró IX. Epizód is tavasszal, méghozzá 2019. május 24-én kerül a mozikba. Úgy tűnik, a Star Wars visszatér a régen megszokott hónapjához, bár mindannyian sejtjük, hogy lehetne ez február vagy október is, a messzi-messzi galaxis sikere nem évszakfüggő.

A mai nap egyébként még egy bemutatót bejelentett a Lucasfilm és a Disney. Az ötödik Indiana Jones-film 2020. július 10-én kerül a mozikba. A szűkszavú közlemény szerint a régészprofesszor legújabb kalandjához visszatér Steven Spielberg rendező és Harrison Ford is.

A Lucasfilm májusban bemutatott produkciói:

1977. május 25. - Csillagok háborúja
1980. május 21. - A Birodalom visszavág
1983. május 25. - A Jedi visszatér
1984. május 23. - Indiana Jones és a végzet temploma
1988. május 20. - Willow
1989. május 24. - Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag
1999. május 19. - Baljós árnyak
2002. május 16. - A klónok támadása
2005. május 16. - A Sithek bosszúja
2018. május 25. - Még cím nélküli Han Solo-film
2019. május 24. - Még cím nélküli Star Wars IX

Címkék: star wars filmek Indiana Jones episode9

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr5312454847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása