Az idei Star Wars Celebration rendezvénysorozat négy napjának legkülönlegesebb, legérzelmesebb és — igen — legtöbb mosolyt és nevetést előcsaló programja a Luke Skywalkert alakító Mark Hamill megemlékezése volt karácsonykor elhunyt színésztársáról, barátjáról, filmbéli ikertestvéréről, Carrie Fisherről, akinek alakja négy évtizeden át egybeforrt Leia hercegnő szerepével.

Ahogy az Hamill és főként Fisher személyiségéből adódóan előre sejthető volt, az egyórás tisztelgés a színésznő emléke előtt nem valamiféle kenetteljes, búskomor megemlékezés volt. Hamill rendkívül szórakoztató módon, olykor meglepő őszinteséggel mesélt a Fisherrel kapcsolatos élményeiről, érdekes, személyes hangvételű történetekkel idézve fel a színész- és írónő páratlan egyéniségét.

"Valaki egyszer azt írta: ha akit szerettünk, emlékké válik, az az emlék kinccsé válik. Azért vagyunk ma itt, hogy megünnepeljük azt a kincset, aki Carrie Frances Fisher volt."

Ha bárkinek lett volna kétsége, már Hamill első mondataiból kiderült, hogy nem csupán kollégaként, hanem személyesen is érintette Fisher halála. „Őszintén mondhatom, ő az én életemben is hatalmas szerepet játszott, mind a pályafutásomban, mind a magánéletemben. Mindkettő sokkal kevesebb lett volna, ha ő nem részese.”

Elmondta, hogy a gyász öt lépcsőfokán haladva már épp elért volna a történtek elfogadásához, amikor visszatért a dühhöz, a Leia hercegnőt megformáló színésznőnek ugyanis, a többi alkotóhoz hasonlóan, ott lett volna a helye a Star Wars negyvenedik évfordulóját ünneplő rendezvénysorozaton.

„Ha majd látjátok, imádni fogjátok Az utolsó Jedikben.”

Elmondta azt is, hogy még nem igazán tud múltidőben beszélni róla. Vannak emberek, akik olyan vitalitással és energiával léteznek, ami a fizikai jelenlétükön túl is érzékelhető, és Carrie Fisher egyértelműen ilyen ember volt.

Meggyőződése szerint Fisher nem akarná, hogy a rá emlékezőket gyász eméssze. „Az egész lénye a mókázásról szólt, minden egyes nap. Megtalálni a maga szórakozását mindenben. Ezért volt olyan szórakoztató a társaságában lenni. Legalábbis az esetek nagy részében” — tette hozzá mosolyogva.

Az esemény felvételét teljes terjedelmében megtekinthetitek a fenti videóban.
Ha nem ott indulna el, 5:46:30-nál kezdődik Mark Hamill megemlékezése.

Hamill felidézte kettejük első találkozását a Csillagok háborúja forgatása idején. „Elhatároztuk, hogy együtt vacsorázunk Londonban, mert találkozni akartunk, mielőtt elkezdjük a közös munkát.” A film munkálatai Tunéziában, a filmbéli Tatuin helyszínén kezdődtek el, ahová Hamill mellett csak Sir Alec Guinness és a droidokat alakító színészek utaztak el a főbb szereplők közül, majd Afrikából visszatérve Harrison Ford csatlakozott a forgatáshoz. Ahogy fogalmazott, Fisher csak a kirakó utolsó darabja volt, így a találkozásra a forgatás utolsó szakaszában került sor.

Mivel Hamillnak nem volt kocsija, a megbeszélt vacsorára a film egyik produkciós asszisztense, Peter Collun fuvarozta el, aki mai napig az egyik legjobb barátja. Az étterembe menet Hamill azt a gyermeteg tréfát találta ki, hogy mutatkozzanak be egymás nevén a fiatal színésznőnek; Hamill produkciós asszisztensnek adta ki magát, Peter pedig Mark Hamill színésznek. Csakhogy a tizenkilenc éves Fisher elsöprő személyisége annyira meglepte őket, hogy a tréfa pillanatok alatt feledésbe merült.

„Az első találkozásunkkor nem voltam felkészülve rá, hogy teljesen lehengerel a humorával, a szellemességével, hogy mennyire kaján és sötét a stílusa. Már az első húsz percben olyan sztorikat mesélt — személyes sztorikat az anyjáról és az apjáról —, amiket annak sem mesélnék el, akit tíz éve ismerek. Úgy éreztem, hú, kell nekem tudnom mindezt? Carrie a maga őrült, kreatív univerzumában észre sem vette, amikor elmondtuk, hogy egyébként ő Peter és én vagyok Mark. »Aha« — és folytatta is tovább. Hiába a tervünk, ő sokkal szórakoztatóbb volt, mint a mi bugyuta viccünk.”

„Egy részem igenis szerelmes volt belé” — vallotta be Hamill. Szerinte így volt ezzel minden férfi, aki találkozott Fisherrel. Legyen szó akár Dan Aykroydról vagy Paul Simonról, Carrie mindenkit elvarázsolt. Elmondása szerint igyekezett ellenállni ezeknek az impulzusoknak, de voltak helyzetek, amikor mindketten kacérkodtak a gondolattal, hogy a kapcsolatuk több legyen barátságnál. Például amikor infantilis beszélgetésbe bocsátkoztak, hogy melyikük csókolózik jobban. „A következő pillanatban a díványon találtuk magunkat, mint két begerjedt kamasz.” A dolognak az vetett véget, hogy spontán mindketten elnevették magukat. „Higgyétek el, igazán lelohasztja az emberben a szenvedélyt, ha valaki az arcába nevet” — mondta a közönségnek. „De azt gondoltam, jobb is így, mert kiszórakoztuk magunkat, és nem történt olyan, ami következménnyel járt volna.”

Miközben nagyon is vonzódott hozzá, Hamill úgy gondolta, párkapcsolatban képtelen lenne kezelni Fishert. Egyszerűen túl sok lett volna neki. "Egy ilyen szenvedélyes kapcsolat — és ezt nem testi értelemben, hanem érzelmességre értem — olyan nagy fénnyel ég, hogy kiégésre van ítélve.”

„Szokták kérdezni, hogy ő volt-e a legjobb barátom. Nem, nem hinném. Páratlan volt benne, hogy aki a közelében volt, mind úgy érezhette, mintha a legjobb barátja lenne. Annyira a figyelme középpontjába vette az embert, annyira magával ragadó volt, hogy felvillanyozó élmény volt a környezetében lenni. Még egy egyszerű bevásárlás is fantasztikus élmény volt vele. Ha a hétvégén vele töltöttem egy napot, teljesen kimerülve értem haza. Úgy éreztem: hűha! Mellette nem volt egy perc megállás sem.”

Hamill elmondta, a legkedvesebb emlékei azok, amikor Fisher csak az övé volt. Ilyen volt az a szombati nap, amikor az első Csillagok háborúja-film reklámfotózásán vettek részt.
„Ha jól emlékszem, reggel nyolckor kezdtünk, este hatkor végeztünk, és ez alatt csak az enyém volt” — idézte fel a tenyerét dörzsölve. „Nem akartam osztozni rajta Harrisonnal, sem senki mással.”

Az első film készítésének időszakában volt számukra valami különleges, ami soha többé nem térhetett vissza. Mindannyian „naiv kölykök” voltak, és sejtelmük sem volt róla, hogy épp örökre megváltozik az életük. Mire jött A Birodalom visszavág, már sok minden megváltozott. „Harrison túl volt az első házasságán. Én is megnősültem, és az első gyermekünket vártuk. Carrie-nek is volt barátja. Mindegyikünknek lett menedzsere, ügynöke, minden, ami korábban nem volt.”

Hamill felidézte azt a pillanatot is, amikor A Jedi visszatér forgatásán csak nekik, kettejüknek elmondták, hogy Luke és Leia ikertestvérek, akiket a születésükkor elválasztottak egymástól. „Megdöbbentem. Hiszen öt évvel idősebb vagyok Carrie-nél...” — poénkodott Hamill. Mint elmondta, a valóságban ekkor már rég olyanok voltak, mint a testvérek. „Sokkal inkább testvérek voltunk, mint gondoltuk. Szerettük egymást, de civakodtunk is folyton, kritizáltuk egymást, ítélkeztünk egymás felett, néha elegünk is volt egymásból.”

Amikor Hamill feltette a kérdést, hogy ha az ikertestvére hercegnő, ebből nem következik-e, hogy Luke is királyi vérből való, Fisher hezitálás nélkül rávágta: Nem!

„Ebből látszott, mennyire beleélte magát, nem csupán abba, hogy ő az egyetlen lány a messzi galaxisban — legalábbis akkoriban —, hanem a rangjába is. És ha belegondolunk, ő valóban királyi vér volt Hollywoodban.”

Carrie Fisher két korabeli szupersztár, Eddie Fisher énekes és Debbie Reynolds színésznő gyermekeként született. Hamill elmesélte, milyen izgalmas volt számra, aki hét testvér egyikeként nőtt fel egy középosztálybeli családban, felfedezni Hollywood elitjének világát. Közvetlenül az első film forgatása után meglátogatta Fisherék Beverly Hills-i otthonát, a rezidenciát, ahol Carrie az édesanyjával és az öccsével lakott. Hamill, mint elmondta, ebben az időszakban teljesen Fisher bűvöletében élt. Egy születésnapi partira ment hozzájuk, ahol rajta kívül mindenki „majdnem híres” volt. „Én voltam az egyetlen, akiről soha senki nem hallott még.” A rezidencia parkolója úgy nézett ki, mint egy exkluzív autókereskedés. „Maseratik, Lamborghinik, Mercedes Benzek... Nekem egy lepukkant Mazdám volt, amit leraktam az utcán, és inkább gyalog érkeztem. Nem vagyok hülye” — mesélte kacagva.

„Közel hét éve voltam már a szakmában, de először találkoztam olyan kölykökkel, akik így nőttek fel, akiknek természetes volt, hogy a Beverly Hills Highba járnak.”

Később előfordult, hogy Hamill New Yorkban is meglátogatta a Fisher családot. Amikor Carrie megtudta, hogy szállodai szobát vett ki, ragaszkodott hozzá, hogy költözzön be az ő lakásába, ahol a lakótársával, Griffin Dunne-nal lakott. „Ő ilyen volt, mindent megadott.”

Hamill mesélt arról is, hogy Fisher sosem fejezte be a középiskolát, ugyanis tizenhat évesen elment szerepelni az Irene-be, az édesanyja Broadway-darabjába. A kórusban kapott helyet, de Hamill, aki később főszerepeket játszott a Broadwayen, akkoriban már ezért is nagyon irigyelte Fishert. „Egzotikus és varázslatos dolognak tűnt.”

Carrie és az édesanyja, Debbie Reynolds az Irene című darabban

Ennek kapcsán felidézett egy emléket, amikor A Jedi visszatér robogós jelenetét forgatták. Fent ültek a robogón a következő felvételre várva, amikor Fisher filozófia könyveket húzott elő a jelmeze alól. Kierkegaardot és Nietzschét lapozgatott, miközben egy kihúzó filccel látványosan részeket jelölt be. Hamill saját bevallássa szerint kissé sértve érezte magát, mert korábban közös bolondozással töltötték ezeket a kieső perceket.
„Piszkáltam, mert tudtam, hogy a trailerében ott van a National Enquirer, a Star, az összes bulvár szennylap. »Hé, Carrie, miért hozol Kierkegaardot a forgatásra, amikor a lakókocsidban a National Enquirert olvasod?« Mire rám förmedt: »Mert azt akarom, hogy okosnak higgyenek«” — mesélte kacagva Hamill.

„Amikor este lefekszem, még nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá. És amikor rá gondolok — remélem, megoszthatom ezt a fejemben élő képet —, lenéz rám az égi sztratoszférából a nagy, barna szemével, ravasz mosoly ül az arcán, miközben szeretőn kinyújtja nekem... a középső ujját. Szeretném, ha ti is így gondolnátok rá. Mert ez volt Carrie.”

Egyszer beígérte Hamillnak, hogy ha kettejük közül ő hal meg előbb, szét fogja trollkodni a temetését. „Ebben minden benne van, ami Carrie. Végtelenül tiszteletlen és végtelenül vicces.” Sőt, ugyanezt megígértette Hamillal is. „Az egyetlen ígéretem, amit nem fogok megtartani” — tette hozzá Hamill.

A színész felidézte a közönségnek az első közös forgatási napjukat is. A Halálcsillag díszletében forgatták a menekülést, miután sikerül kiszabadítani Leia hercegnőt a cellájából.

„Amúgy a forgatókönyvet olvasva, úgy éreztem, semmi sem írja le jobban a hercegnő karakterét, mint az a tény, hogy miután az életünk kockáztatásával leszállunk ezen a technológiai szörnyszülötten, a Halálcsillagon, megkeressük a celláját, kiszabadítjuk, sikeresen visszajuttatjuk az Ezeréves Sólyomhoz, ő ránéz, és azt mondja: ezzel jöttek? Ez egy hercegnő! Emlékeztek, amit a Mazdámról meséltem? Mindenki olyanra vágyik, ami nem jut neki...”

Miközben a sokadik felvételre készültek a Halálcsillag folyosóján, Hamill arra lett figyelmes, hogy Fisher búbánatos arccal érkezik. „Kérdezem: mi történt? Mire ő: »Gary azt mondta, lifegek.« (Gary Kurtz, a film producere — a szerk.) »Miről beszélsz?« »Ahogy rohangálunk ezen a Halálcsillagon, látja, hogy lifegek.«"
Mármint Fisher mellei jártak le-föl futás közben. Innen ered az a sokszor elmondott sztorija, hogy George Lucas szerint nincs az űrben fehérnemű.
„Megkérdeztem, mi a megoldás, mire azt felelte: »Leragasztottak.« Ezek után próbálja meg bárki úgy megnézni ezt a filmet, hogy nem képzeli el őt a ragasztótekercsekkel!”

„Imádnivaló volt” — teszi hozzá Hamill, aki azt is élvezte, hogy Fisher még nála is alacsonyabb volt egy fél fejjel. Harrison Ford mindkettejük fölé magaslott. Később Hamill rájött, hogy mindhármukat egymáshoz arányítva választhatták ki a szerepre.

„Ő is élvezte a társaságom, és én is az övét” — emlékezett Hamill. Mindketten szerették a Monty Pythont és mindent, ami abszurd. Fishernek rendkívül széles filmismerete volt, és rengeteg olyan filmről tudtak beszélgetni, amikért Hamill rajongott.

Fisher kifejezetten irigyelte Hamillt, amiért vele ellentétben dolgozhatott az Obi-Wan Kenobit játszó Alec Guinness-szel. Illetve sokat bosszankodott a Peter Cushinggal való közös jelenete miatt, amiért túlzásba vitte a brit akcentust. „Egyszer azt mondta: Bárcsak megcsinálhatnám újra azt a jelenetet.”
Fishert akkoriban csupa angol színész vette körül, mivel Londonban végezte a drámaiskolát. Később elmondta, az édesanyja úgy érezte, ha a lánya jó nevű, patinás iskolában tanulja ki a színészmesterséget, azzal sikerül lemosni valamit a család körüli botrányok okozta szégyenből. Londonban az osztálytársai is jórészt angolok voltak, emiatt ragadt rá az angol akcentus. „De ő ennek is tökéletesen tudatában volt. Ezt szerettem benne.”

A megemlékezés legtorokszorítóbb pillanata az volt, amikor Hamill az érzelmeivel küzdve felolvasta azokat a sorokat, amelyeket Fisher halála után írt. Mint mondta, azokban a napokban nem szeretett volna a nyilvánosság elé állni, de azt mondák neki, muszáj lesz, ki kell adnia legalább egy sajtóközleményt, és azzal lezártnak tekintheti a dolgot. Most lábjegyzeteket is kívánt fűzni az akkori gondolataihoz, mert úgy érzi, túl korán születtek azok a sorok.

Ám éppen csak belekezdett, máris elcsuklott a hangja, össze kellett szednie magát. Az utolsó előtti, odaszúrós mondatnál viszont már nevetve tette hozzá: „Lám, testvérek voltunk a sírig.”

A legfontosabb gondolat, amit kiemelt, Fisher személyiségének kettőssége volt: kívülről mindig keménynek és harciasnak látszott, miközben legbelül olyan törékeny volt, mint egy kislány. „Ez tette hihetetlenül vonzóvá” — vallotta meg Hamill. „Az ember nem akarhatott mást, mint hogy sikeres és boldog legyen.”

Felidézte, hogy Fisher harciassága mennyire visszaköszönt Leia hercegnő karakterében. Senki más nem feleselt Han Solóval, csak ő. Solo és Skywalker pipogyának tűnt mellette, pedig még csak tizenkilenc éves volt. „Tizenkilenc! Én természetesen már egy életunt huszonnégy-éves voltam” — fűzte hozzá ironikusan.

Sokat beszélt arról is, hogy Fisher bármire rá tudta őt venni. A Csillagok háborúja bemutatója előtt egy alkalommal megfűzte Hamillt, hogy kéredzkedjenek be egy moziba, ahol a film előzetesét játszották. (Ezt a sztorit egyébként nem fejezte be Hamill, mert másfelé terelődött a mondandója, de egy másnapi pódiumbeszélgetésen eszébe jutott, és visszatért rá.) Fisher azt akarta, hogy fűzze meg a mozi vezetőjét, hogy hadd üljenek be csak az előzetesekre. „Miért nem te mész?” — kérdezett vissza, de Fisher azzal érvelt, hogy Hamill arcát már ismerik a tévés szerepei miatt.
Legnagyobb meglepetésükre a mozi vezetője belement a dologba. Az előzetesből még hiányzott John Williams zenéje, akárcsak a látványos vizuális effektusok, a fülhallgatós vuki pedig röhejesnek hatott. Mindketten jót derültek a közönség soraiból érkező szarkasztikus megjegyzéseken. „De aztán egymásra néztünk: ajjaj...”

„Carrie mindig rávett, hogy őrült dolgokat tegyek. Ha láttatok abban a virágos ruhában a sivatagban, az valójában Carrie ruhája volt. Azt mondta: vedd fel most te! Én pedig gondolkodás nélkül megtettem, mert a kedvére akartam tenni. Az öltöztető babájaként kezelt.”

Elmesélte azt is, hogyan fűzte meg A Birodalom visszavág forgatása idején, hogy bújjon bele Leia hercegnő zubbonyába. A méret olyan kicsi volt, hogy alig kapott levegőt, de megtette. Fisher még egy bohóc maszkot is a fejére húzott. „Szemüveggel, krumpliorral és a bozontos hajjal. Úgy néztem ki, mint egy idióta. Kézen fogott, és körbevezetett az egész stúdióban, mint valami gyogyóst” — idézte fel Hamill az esetet.

„Nem hiszem, hogy rajta kívül bárki másnak megtettem volna. Neki mindig mindent megtettem. Valahogy mindig ráérzett az abszurdra, és nem akartam, hogy én rontsam el a szórakozását. Semmi sem tett boldogabbá, mint ha hallottam őt nevetni.”

Olyan is sokszor előfordult, hogy Hamill mondott valami szellemeset, de Fisher nem nevetett, csak annyit felelt rá szárazon: vicces. „Ami elég furcsa volt.” Előfordult, hogy amit mondott, később bekerült Fisher könyveibe, de nem jelölte meg őt forrásként, amit Hamill néha számon is kért rajta, bármilyen kicsinyes dolog is volt ilyesmiken vitatkozni évek távlatából. „Carrie, ezt én mondtam neked” — idézte fel nevetve. „Valóban? Nem is emlékszem” — felelt ilyenkor Fisher.

Az utóbbi években abban versenyeztek, kinek lesz előbb egymillió követője Twitteren.

”Mondtam neki, hogy szokjon már le az emojikról! »Fél órámba kerül megfejteni, hogy mit írtál. Nagyon vicces vagy, nagyon szellemes, de ha harminc másodpercnél tovább tart megértenem, hagyom a fenébe, nincs annyi időm.«”

Azt hiszem, ezen mindenki jót derült, aki látta már Fisher Twitter-bejegyzéseit — soha nem sikerült megfejtenem őket:

Amikor Hamill meghallotta, hogy a viasz hasonmásaik bekerültek a londoni Madame Tussauds panoptikumba, írt egy emailt Fishernek, amiben felvetette, hogy menjenek el egyszer zárás után, és fotózkodjanak egymás hasonmásával.

„Én majd pózolok a te rabszolga Leiáddal, te meg majd pózolsz az én... azt hiszem a Jedi-féle Luke van ott, a fekete ruhában. Mondtam neki, hogy nagyszerű lesz, fel fog robbanni tőle az internet.”

Mikor már hetek óta nem kapott választ, felment Fisher Twitter-oldalára, hogy megnézze, hogy áll a versenyük. Nem csak azt tapasztalta, hogy hatvanezer követővel elhúzott tőle, hanem ott virítottak a Madame Tussaudsban készült fotók.

„Ott pózolt a rabszolga Leiával. Ott pózolt Luke-kal... Másnap mentem a lakóautójához. »Carrie, elloptad az ötletem, és még csak meg sem hívtál!« Azt mondja: te meg miről beszélsz? »Azt mondtam neked, menjünk el együtt a Madame Tussauds-ba, és pózoljunk a viaszfigurákkal.« Mire ő: Ez remek ötlet, csináljuk meg!”

„Azt kérdi: a neved, Mark Hamill szerepel az email címedben? Mondom neki, nem, másképp van az email címem. »Á, akkor ez az oka mindennek.« Mintha ezen múlt volna, hogy visszaírjon nekem...”

Hamill azt találja a legfájdalmasabbnak Fisher halálában, hogy épp egy olyan pontra jutott a karrierjében, amikor kiélvezhette volna azokat a szerepeket, amik egy idősebb karakterszínésznek jutnak. Megemlítette a Catastrophe című brit sorozatot, amelyben Fisher — saját megfogalmazása szerint — végre eljátszhatta azt a tüskés vén szatyort, aki mindig is ott lakott benne.

Ehhez kapcsolódott a megemlékezés egyik legviccesebb pillanata, amikor Hamill felidézte anya és lánya éles kontrasztját, amit minden egyes náluk töltött látogatásnál megtapasztalt. Debbie sugárzó egyéniség volt, örök optimista, aki mindig adott a külsőségekre. Carrie ezzel szemben — ahogy Hamill nagy derültséget okozva el is játszotta a színpadon — előcsoszogott egy papucsban, görnyedten, a mély dohányos hangján morogva.
„Ki volt az anya és ki volt a lánya?” — teszi fel Hamill a kérdést kacagva.

Hamill megemlékezését három bejátszás is színesítette. Az egyikben Rian Johnson, Az utolsó Jedik rendezője szólalt meg, felidézve a tavaly zajlott forgatás egyik momentumát. A rendező barokkos körmondatokkal instruálta Fishert, hogy minél jobban körülírja a karakter lelkivilágát a jelenetben, a színésznő azonban George Lucas klasszikussá vált mondatával foglalta össze a lényeget: „Tehát gyorsabban és intenzívebben.”

Egy másik bejátszásban maga Lucas emlékezett meg Fisherről. „Nagyon kevés nőben van meg az a fajta erő, ami benne megvolt. Nem egy fiúnak öltöztetett nőt akartam. Nőies nőt kerestem, aki nagyon erős, bölcs, vezéregyéniség, és emellett fiatal is. Hogy a csudában lehetne valaki szenátor tizenkilenc évesen? Ám hittem abban, hogy a tizenkilenc évesek okosabbak, mint a legtöbb ember, és ezt Carrie be is bizonyította.”

A Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy pedig utolsó, tavaly novemberi találkozásuk emlékét osztotta meg. Kennedy azért látogatta meg Fihert, hogy megmutassa neki a Zsivány Egyes zárójelenetét, amelyben a számítógéppel megalkotott, húszéves Leia hercegnő szerepel. Fishert lenyűgözte az elkészült jelenet, de rá oly jellemző módon azonnal témát váltott, és lekapta az új könyvét a polcról.
„Rám nézett, és azt mondta, »azt hiszem, Harrison igazán dühös most rám.« Épp csak annyit mondtam, »Ö...«, majd egy picivel nagyobb szünetet tartottam a kelleténél, de szerintem egyáltalán nem is akarta hallani a válaszom” — meséli nevetve, „ezért azzal a lendülettel közölte: »Dedikálom önnek.« Fogta a saját példányát, és dedikálta. Csak a kocsiból kiszállva, hazafelé láttam, hogy mit írt bele: »Maga az egyetlen főnököm. Köszönöm, hogy nem rúgott ki!« Rögtön elnevettem magam. Ez volt Carrie: csupa móka.”

„Amúgy tényleg köszönjük meg Kathynek, hogy nem rúgta ki” — fűzte hozzá Hamill, aki beszélt arról is, hogy nagyon hálás az elmúlt néhány évért.

„Volt egy hosszú időszak, amikor évekig nem találkoztunk. Néha összefutottunk, ha szervezett egy-egy jótékonysági gyűjtést, amire adakoztam vagy dedikáltam néhány holmit, vagy éppen fordítva. Megvoltunk egymással, csak már nem jártunk össze. Azért volt nagy ajándék, hogy visszatértünk ezekhez a filmekhez, mert újra felépíthettük a kapcsolatunkat. És valamelyest át is formálhattuk, mert voltak rázósabb időszakok, és nem tudtam, hogy mindent jól zártunk-e le. Olyan volt ez, mint visszatérni egy régi együttesbe.”

Az utolsó percekre a színpad házigazdája, Warwick Davis is csatlakozott Hamillhoz, hogy felidézze A Jedi visszatér forgatását, amikor mindössze tizenegy esztendősen csatlakozott a Star Wars stábjához. Warwick elmesélte, hogyan babusgatta Carrie, aki kakaót és kekszet vitt neki a jelenetek szünetében. Majd bejátszott néhány jelenetet a tavalyi Celebrationről, amikor még együtt bolondoztak a színpadon, újrajátszva Wicket és Leia közös jelenetét a filmből.

Mark Hamill, aki végig enyhe rekedtséggel beszélt a színpadon, és ezt pszichés okokra vezette vissza, megköszönte a közönségnek, hogy partnere volt erre az emlékezésre, ami számára is felért egy terápiával. Azt mondta, szüksége volt egy ilyen beszélgetésre, hogy túl tudjon lépni Fisher elvesztésén.

A színész egyik kedvenc Kinks-számának dalszövegével is Carrie Fisherre emlékezett:

„Bár lenne az életem nonstop hollywoodi film, egy fantázia világ celluloid gonoszokkal s hősökkel,
Mert a celluloid hősök nem éreznek fájdalmat, és a celluloid hősök soha nem is halnak.”

Hamill végül egy másik idézettel zárta emlékezését: „Amíg mi élünk, ő is élni fog, mert már mindannyiunknak részévé vált.”