Azt hiszem, Kathleen Kennedy Lucasfilm-elnök hosszú idő után először fog jól aludni. Miközben úgy tűnik, a Han Solo-film forgatása — immár Ron Howard irányításával — sosem ér véget, J.J. Abrams pedig épp most ugrott be, hogy újraírja a IX. Epizód két éve íródó forgatókönyvét, jó tudni, hogy van egy Star Wars-produkció, fiatal és izgalmas rendezővel, amelynek munkálatai tükörsimán zajlottak az elmúlt három évben.

2014 júliusában írtam róla először, hogy a szuper tehetségnek tartott Rian Johnson (Breaking Bad, Looper, Brick) írja és rendezi az új Star Wars-trilógia középső fejezetét, és amennyire lehetett, az azóta eltelt harmincnyolc hónapban is igyekeztem nyomon követni a film munkálatait. Olvashattatok a forgatás kezdetéről éppúgy, mint a vágásról, nem egyszer láthattunk izgalmas lesifotókat, vagy épp megnéztük, milyen lehet belógni a Star Wars díszletei közé.

Az utolsó Jedik tizenkét hét múlva, december 15-én érkezik meg a mozikba (hozzánk még egy nappal korábban), de úgy tűnik, a rendező már be is fejezte a filmet. Johnson ezt Twitteren és Instagramon is kinyilvánította, és utóbbit a Star Wars hivatalos csatornája is megosztotta.

Hogy mi fog történni a következő 83 napban? Az ILM szerverei minden bizonnyal renderelnek még egy ideig, hogy a vizuális effektusok a jónál is jobbak legyenek, de a Star Wars legújabb fejezete lényegében csak arra vár, hogy bemutassák a közönségnek.

A pletykák szerint Rian Johnson filmje különbözik minden korábbi Star Warstól, különleges, egyesek szerint egyenesen megosztó epizódja az űreposznak. De ha a pletykáknak nem hiszünk, még mindig bízhatunk Edgar Wright ítéletében.

Rian Johnson múlt hónapban azt a jó tanácsot adta a rajongóknak, hogy mostantól a bemutatóig csukják be a szemüket és a fülüket, mert az élmény úgy lesz a legjobb, ha minél kevesebbet tudnak a filmről. Ám mindenki tudja, hogy nem fogjuk ilyen simán megúszni az őszt, hiszen egy új előzetes érkezése mindenképp várható. Márpedig Star Wars-rajongó legyen a talpán, aki kibírja, hogy ne nézze meg a következő beharangozót.

Címkék: star wars filmek Rian Johnson episode8

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr3712887106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2017.10.06. 19:57:54

Igaz, hogy Okt. 9-én hétfőn jön az új előzetes?
süti beállítások módosítása