A forgatás kezdete óta először nyilatkozott kamerának az új Star Wars-filmről Mark Hamill, aki harminckét év után játssza ismét Luke Skywalker szerepét. Hamillt a BBC riportere bírta szóra A galaxis őrzői londoni premierjén, ahol bárki megcsodálhatta Luke új fizimiskáját, a dús, ősz szakállt, amelyről a színész szavai szerint szerződése is rendelkezik.

Galéria: Mark Hamill arcának változásai

Nem járt vele rosszul, hiszen a nem éppen szépen öregedő Hamillnak kifejezetten jól áll ez a szakáll, ráadásul emlékeztet Luke egykori mesterére, az idős Obi-Wan Kenobira, akit a néhai Sir Alec Guinness formált meg három filmen keresztül.

Hamill elárulta, hogy mindenekelőtt váratlan élmény volt ennyi évtized után újra a Csillagok háborúja világának díszletei közé lépni. "Még most sem hiszem el, hogy ez megtörténik. Egy nem várt ajándék" — mondta el a színész, aki arra számított, ha készül is harmadik Star Wars-trilógia, abban a klasszikus filmek főszereplő triójának nem jut már szerep. "Hiszen ez igazából a szereplők új generációjáról szól" — magyarázta, hozzátéve, hogy a régiek amolyan támogatóként vannak jelen a most készülő filmben.

Vagyis nem a tekintélyes arcszőrzet az egyetlen, ami miatt a 62 esztendős színész az öreg Obi-Wan nyomdokain érezheti magát. Ám tanácsokkal egyáltalán nem kíván szolgálni fiatal kollégái számára, sőt, úgy érzi, inkább ő tanulhat tőlük. Dicsérte a VII. Epizód fiatal színészeinek tehetségét és sokszínűségét, példaként említve a korábban ismeretlen Daisy Ridleyt, de méltatta a forgatókönyvet jegyző J.J. Abrams és Lawrence Kasdan munkáját is, akik véleménye szerint szerethető karaktereket alkottak a filmhez. "Nem az számít, hogy milyenek a vizuális effektusok, hanem hogy a közönség azonosulni tudjon minden egyes szereplővel."

A riporter nem mulasztotta el megkérdezni Harrison Ford forgatási balesetéről sem Hamillt, aki elmondta, nem volt jelen a balesetnél, de tudja, hogy a Han Solót alakító Ford már jól van. "Több kell ennél, hogy megállítsa Harrison Fordot"  mosolygott a szakálla mögül Mark Hamill.

A háromperces interjút megtekinthetitek ide kattintva.

Címkék: star wars filmek Mark Hamill episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr536542661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.