Abrams: Még 3-4 hét

J.J. Abrams, Az ébredő Erő rendezője a The Sydney Morning Herald kamerájának nyilatkozott tegnap a Star Wars 7 készületeiről.

A rendező először is reagált arra a felvetésre, hogy Luke Skywalkert nem igazán láthattuk a múlt héten megjelent előzetesben. „A kérdés nagyon jó, és alig várom, hogy kiderüljön a válasz” — titokzatoskodott Abrams, majd hozzátette, Luke nem véletlenül maradt ki a trailerből.

abrams_r2.jpg

A munkálatokról elmondta, még dolgoznak a film végső vágásán, ám nem ez határozza meg, hogy mikor készül el a film. A vizuális effektusok gyártása hosszadalmas folyamat, ezért valószínűleg még 3-4 hétig eltart, mire az utolsó trükkfelvétel is elkészül az Industrial Light & Magic műhelyében. Addigra a film vágásával is végeznek. Közben a futószalagon készülő effektusokat folyamatosan tekinti át a stáb.

Abrams elárulta, hogy hamarosan sor kerül a zenekari felvételek utolsó körére is. Mint ismert, John Williams zeneszerző és alkalmi szimfonikus zenekara nyár eleje óta több részletben játssza fel Az ébredő Erő zenéjét.

„Már nagyon várom, hogy közönség elé kerüljön a film” — mondta el a rendező, aki örömmel tapasztalta, hogy nagy sikert aratott az egy hete megjelent mozielőzetes. A siker többek közt azt jelenti, hogy egyetlen nap alatt rekordszámú, 128 millió megtekintést ért el a Star Wars-film beharangozója.

Frissítés (2015.10.28. 23:12):

Úgy tűnik, már zajlik is a zenekari felvétel. Az alábbi képeket John Boyega és Daisy Ridley osztotta meg alig egy órája.

John Boyega, John Williams és Daisy Ridley

Címkék: star wars jj abrams John Williams episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr238027762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.