És nagyon tetszett neki. Bár ezt egyelőre nem az ő szájából hallhattuk, hanem Kathleen Kennedy Lucasfilm-elnök nyilatkozta a The Hollywood Reporternek. Kennedy elmondása szerint Lucas ott lesz a film Los Angeles-i és londoni premierjén is.

lucas_hobson.jpg

Mint ismert, George Lucas érdemben nem vett részt a J.J. Abrams által rendezett VII. Epizód elkészítésében. Kennedy szerint Lucas nem volt könnyű helyzetben az elmúlt időszakban, hiszen bár ő maga döntött úgy, hogy félreáll, Az ébredő Erő volt az első Star Wars-film, amelynek készületeit csak távolról figyelte.

„Ha valamit megtanultam George-ról, az az, hogy soha semmit nem csinál fél gőzzel” nyilatkozta Kennedy, hozzátéve, hogy miközben kizárólag Lucas döntésén múlik, csatlakozik-e újra az alkotókhoz, a Star Wars atyja nem tudna úgy részt venni a munkában, hogy nem maga irányít mindent.

Lucas pár nappal korábban a Washington Postnak nyilatkozva egy váláshoz hasonlította a Star Warstól való eltávolodását. A hasonlatot folytatva a film közelgő bemutatójáról a következőket mondta: Most el kell mennem az esküvőre. Ott lesz az exem és az új feleségem is, de mély levegőt veszek, illedelmesen fogok viselkedni, végigülöm, és kiélvezem a pillanatot, mert a helyzet adott, és azért van így, mert én tudatosan így döntöttem.

Lucas azt is elmondta, hiba lett volna belefolynia a film elkészítésébe, mivel nem szabad egy rendező válla fölött átnyúlni. Tudtam, hogy ebből ki kell maradnom. Csak tönkretettem volna a (rendezői) víziót. Márpedig J.J. Abramsnek saját víziója volt a filmről — tette hozzá Lucas.

Címkék: star wars filmek george lucas episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr538142528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.