Az a jó abban, hogy a Lucasfilmet felvásárolta a Disney, hogy a Lucasfilmmel ellentétben, amely egy kft., a Walt Disney Company egy hatalmas részvénytársaság, amely rendszeres beszámolóval tartozik a részvényeseinek.

Ennek a kötelezettségnek tett eleget tegnap Bob Iger, a Disney első embere, aki bemutatta a vállalat elmúlt pénzügyi negyedévének számait, közben pedig sűrűn emlegette a Star Warst.

fortune2015jan_iger1.jpgBob Iger és az Ezeréves Sólyom

Hogy is ne tette volna, mikor a franchise a legfényesebb ékkő a Disney-birodalom koronáján. Ahogy Iger is emlékeztetett rá, Az ébredő Erő decemberi bemutatója óta minden rekordot megdöntve 900 millió dollárt termelt az észak-amerikai mozipénztáraknál, világszerte pedig már 2 milliárdos bevételnél jár.
Ám ez csak a kezdet, az űreposz a kereskedelmi termékek révén további 3 milliárd dollár bevételt generált egyetlen negyedév alatt, rekordmagasságba repítve a vállalatbirodalom bevételét és profitját.

Itt kezdődik Iger mondandójának érdekes része, hiszen a Disney-főnök még több Star Warst ígérve kívánta fokozni a befektetők jó hangulatát, ezért hírt adott a következő évek filmjeinek készületeiről.

Mindenekelőtt elmondta, hogy a napokban elkezdődött a Star Wars: VIII. Epizód forgatása, majd hozzátette, hogy már a 2019-es IX. Epizód előkészítése is megkezdődött.

Iger ezután beszélt a közbülső éveket kitöltő önálló Star Wars-filmekről, amelyek közül az első, a Rogue One a legjobb úton halad az idén decemberi bemutató felé.

„A Rogue One forgatása lényegében befejeződött, és maximálisan elégedettek vagyunk azzal, amit eddig láthattunk belőle” — mondta el Iger.

Végül a Han Solo-film munkálatainak állásáról is szólt a Disney első embere. Mint elmondta, a produkció előkészületei javában zajlanak, és — ellentétben az általam továbbra is fenntartott gyanúval, hogy ez a film is karácsonyra fog kerülni —, megerősítette, hogy a Han Solo-film bemutatója 2018 májusára van kitűzve.

Címkék: star wars filmek spinoff Han Solo episode8 Rogue One episode9

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr828380630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.02.11. 13:05:52

Az a helyzet a Star Wars filmekkel, hogy a kitalált univerzum sokkal jobb, mint a filmek...

Fellegjáró Marci 2016.02.11. 13:33:27

Remélem a Rouge One is egy álmodozó fiatalról szól, aki elszökik a szülőbolygójáról egy droiddal-amibe titkos információkat rejtettek-amit el kell juttatni a lázadóknak...amúgy várjuk!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.02.11. 14:00:07

van egy tippem hogy a rogue 1 még a 7-esnél is rosszabb lesz
nulla kreativitás, béna videójátékos akciók, ötlettelenség, hajrá disney, mosd a fiatalok agyát
XD

Floodland 2016.02.11. 14:14:08

Ááh..köszi! :)Már vártam egy új postot és nem csalódtam, megint élvezet volt olvasni.

endike@ ne tippelgessél, várd ki a végét. :)

AltonDevir 2016.02.11. 16:28:45

@endike: Mert olyan sokat láttunk belőle. Te már csak tudhatod hogy milyen a film!

Vincenzo6 2016.02.11. 16:30:32

@endike: Még mindig ezerszer jobb volt a hetedik rész, mint a Baljós árnyak, pedig a kettő szerepe és funkciója egy és ugyanaz volt: Behozni az új közönséget, feléleszteni a nosztalgiát. Egy akciódús, de sztorit előre nem vivő férc mindkettő, de a hetes szerintem még mindig jobban eltalált mű. A 8-9 dönti majd el, hogy jó-e a folytatás. A Rouge One-hoz pedig adott egy ütős karakter. Sok lézeres űrlövöldözgetéssel ez is pont arra lesz jó, amire kitalálták. A Han Solo filmhez már reményeket is fűzök, de addig meg annyi ideje van a csapatnak kitalálni a sztorit, hogy nem hiszem, hogy el tudnák k.ni.

Vata111 2016.02.12. 08:38:55

Nem tudjátok, hol lehet olcsón Disney részvényeket venni?

Nati Walter 2016.02.12. 08:56:31

Hülye egy komment meg kell hagyni......
Az Episode I az elözményeket mutatja be.....
Az hogy te mit fantáziász mögé, a te dolgod....