Mint már olvashattátok, péntek reggel óta zajlik Londonban a Star Wars Celebration találkozó. A háromnapos rendezvény egyik csúcspontjának ígérkezett a decemberben érkező önálló Star Wars-film, a Zsivány Egyes (Rogue One) alkotóinak pódiumbeszélgetése. Az eseményre pedig nem érkeztek üres kézzel a készítők, a Lucasfilm bemutatott egy háromperces werk videót:

Az esemény percről percre:

A több ezres tömeg előtt zajló pódiumbeszélgetés az 1977-es Új remény nyitószövegével vette kezdetét, nem véletlenül, hiszen a film története lényegében az, amit a nyitófelirat első két bekezdésében olvashatunk. Ezután megérkezett Gwendoline Christie, Az ébredő Erő Phasma kapitánya, aki a beszélgetés házigazdája volt.

Az egyórás esemény elején megemlékeztek a tragikus nizzai eseményekről, és a közönség spontán elénekelte a Marseillaise-t.

Christie ezután színpadra szólította az első vendégeket. Kathleen Kennedy Lucasfilm-elnök, Gareth Edwards rendező, Kiri Hart, a Lucasfilm sztori csapatának vezetője és John Knoll producer lépett a publikum elé.

Kennedy fontosnak tartotta megemlíteni, hogy éppen 40 éve, hogy az első Star Wars-filmet Londonban forgatták.
Ezután a rendező egyedi stílusáról beszélt. Edwards a Star Wars-filmekre szokatlan módon, vállra vett kamerával forgatta a filmet.

Knoll elárulta, hogy a film ötlete sok évvel ezelőtt, A Sithek bosszúja forgatásának idején született meg, amikor először merült fel az élőszereplős Star Wars-tévésorozat terve. Akkor képzelt el egy Mission Impossible-szerű sztorit, ami a Halálcsillag terveinek ellopásáról szól.

Ezt követően bemutatták a film legelső látványtervét, amelyen hat szereplő látható. Knoll elmondta, hogy mindig szerette azokat a filmeket és sorozatokat, amelyek egy csapat küldetéséről szólnak.

rogueonepanel01.png

Kiri Hart elmondta, hogy a Zsivány Egyessel egy ismerős Star Wars-eseményt dolgoznak fel, de újszerű Star Wars-filmek sorát szeretnék elindítani.

Edwards a filmbéli Scarif nevű bolygóról mesélt, amelynek jeleneteit a Maldív-szigeteken forgatták. Elmesélte vicces élményét, amikor a helyi katonaság tagjait kérték fel, hogy rohamosztagosként szerepeljenek, ám a helybélieknek nem hogy a birodalmi rohamosztagos kifejezés nem mondott semmit, némelyikük még a Star Warsról sem hallott.

Az alkotók bemutatták a film poszterét, amelyen a trópusi bolygó idillinek látszó tengerpartja látható, felette a fenyegetően lebegő Halálcsillaggal.

rogueone_poster.jpg

A folytatásban a film színészei érkeztek a színpadra: Diego Luna, Riz Ahmed, Felicity Jones, Donnie Yen, Jiang Wen, Alan Tudyk, Mads Mikkelsen, Forest Whitaker, valamint Ben Mendelsohn, aki jelmezben és birodalmi katonák kíséretében lépett színpadra.

Ezután vetítették le a fenti werkfilmet, amit érthetően kitörő lelkesedéssel fogadott a közönség.

A bejátszás után Gwendoline Christie megajándékozta Felicity Jonest az első Jyn Erso-játékfigurával, majd sorban megszólaltatta a színészeket a szerepük kapcsán.

Jones elmondta, az ő karaktere abban különbözik a Star Wars korábbi főszereplőitől, hogy pontosan tudja magáról, kicsoda és honnan jött. Tapasztaltabb figura.

Diego Luna elmondta, hogy Cassian Andor kapitány tartja egyben a film lázadó különítményét. A kapitánynak az átprogramozott birodalmi droid, K-2SO a legjobb haverja. Mutattak is egy a Jordán sivatagban forgatott jelenetet, K-2SO-val, Ersóval és Andorral.

rogueonepanel03.png

A robotot alakító Alan Tudyk egy Anthony Danielsszel való találkozásról viccelődött, mivel a C-3PO-t megszemélyesítő színész leszólta a karakterét, amiért az ő robotja csak számítógép segítségével születik meg a vásznon.

Edwards ezután arról anekdotázott, hogy a film egyik jelenetét London Canary Wharf metrómegállójában vették fel. Mindig is szeretett volna egy futurisztikus metrómegállóban forgatni. Erre a forgalom miatt csak éjjel volt lehetőségük, és vicces volt, amikor hajnalban megjelentek az első öltönyös munkába igyekvők.

Riz Ahmed (Bodhi Rook) arról mesélt, miért visel a karaktere birodalmi jelvényt. Mint mondta, ő olyan lázadó, aki főállásban a Birodalomnak dolgozik. Majd azon viccelődöt, hogy az ember nem mindenben kell egyetértsen a munkáltatójával.

Bodhi szülőbolygója a Jedha, ahol Donnie Yen és Jiang Wen karakterével (Chirrut Imwe és Baze Malbus) találkozunk. A bolygó egyfajta zarándokhely azok számára, akik még hisznek az Erőben, csakhogy megszállás alatt tartja a Birodalom. Yen megerősítette, hogy egy vak harcost játszik, aki maga is bízik az Erőben. Wen elnézést kért, amiért keveset tud angolul, ezért jobbára csak annyit mondott a karakteréről, hogy fegyvere van, nagy fegyvere.

Forest Whitaker elmondta, hogy az általa játszott Saw Gerrera a szélsőséges lázadók vezetője. Szóba került, hogy a karakterét még George Lucas találta ki, és Edwards megmutatta Whitakernek azokat a Clone Wars-epizódokat, amelyekben szerepelt a figura.

rogueonepanel05.jpg

A rendező ezután elárulta, hogy George Lucas egy alkalommal meglátogatta a forgatást. Erről fotót is láthatott a közönség. Edwards a világ legkedvesebb emberének nevezte Lucast, és különleges humoráról mesélt. A fiatal rendező már kezdte kínosan érezni magát, amikor a Star Wars szülőatyja elkezdte ekézni a filmjét, mire leesett neki, hogy Lucas csak ugratja őt.

Mads Mikkelsen (Galen Erso) játssza Jyn apját, de ezen felül csak annyit árult el, hogy a karaktere egy tudós, aki „feltalált valami gyönyörűt, valami fantasztikusat, ami megváltoztathatja az univerzumot.”

rogueonepanel04.jpg

Mendelsohn — immár civilben — elmondta, Orson Krennic olyan gazfickó, aki okosabb, leleményesebb és „szexibb”, mint az elődei. „Nekem ennyi épp elég” — felelte rá Christie.

Edwards mesélt még a James Earl Jonesszal való találkozásról, aki ezúttal is Darth Vadernek adja a hangját. Edwards és Matthew Wood hangmérnök ujjongva rajongott a kulisszák mögött, amikor Jones mély orgánumával kimondta a szót: „Power”.

Új előzetes is volt

A pódiumbeszélgetés közös fotóval zárult, majd a színpadon maradó Kathleen Kennedy felvezetett még egy exkluzív bejátszást. Az online közvetítésből ez már kimaradt, de a helyszínen jelenlévők láthatták a film új előzetesét, amely a beszámolók szerint Vader légzésének jól ismert hangjával ér véget.

A Zsivány Egyesről minden további információt megtaláltok ide kattintva.

Címkék: star wars videó filmek események Rogue One

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr58892172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anak 2016.07.15. 19:18:47

Hát ez bizony klassz!

Leyloren 2016.07.16. 19:50:36

És vajon mikor lesz látható az "igazi" 2.trailer, amit csak a Celebration-on lévők láthattak? Nagyon azt vártam. Ez se rossz, de ez csak egy Behind the scenes trailer. A legjobban Ben Mendelshon (Director Crennic)bevonulása tetszett a death tropperekkel, és a zene ami közben szólt. Olyan klassz, mint a birodalmi induló volt. Remélem a filmben is ez lesz.

kulcsar2011 2016.07.16. 22:52:49

@Leyloren: biztos majd a jövő héten

Anak 2016.07.17. 20:51:17

@Leyloren: Egy szörnyű rossz minőségű kamerás változat már fent van a neten. Sajnos nem előzetes, hanem egy újabb ízelítő csak. Alig egy két plusz snitt van benne a korábbi hivatalos ízelítőhöz képest. A werkfilm többet mutat. Csakúgy, mint tavaly az Ébredő erő esetében.

----SPOILER----

A végén van szuszogás.

Leyloren 2016.07.17. 21:44:57

@Anak: Köszi az infót. Igen, én is láttam és hasonló a véleményem róla. De tavaly az Ébredő Erő második trailerjét a Celebration-on adták le. És az nem egyezett meg az elsővel. (nekem a második tetszett a legjobban)A végén Vader fejtetőn áll, vagy mi van? :-)

Leyloren 2016.07.21. 20:17:19

@OvibanKenobi: Köszönöm az infót. Valószínüleg én egy nagyon rossz minőségű felvételt láttam, hogy még ezt sem tudtam kivenni belőle. Szerinted mikor lesz hivatalos HD minőségű felvétel a trailerről? Egyébként nekem az új részek negatív karakterei(Kylo Ren, Dir. Crennic) jobban tetszenek mint a régiek (mint pl Vader).Sokkal összetettebb, egyénibb karakterek.
És nagyon tetszik a felvezető szöveg is a Rogue One-nál. Zseniális, ahogy a második bekezdést átalakították a New Hope-ból. Mint egy kódolt üzenet, olyan az egész, aztán meg egy elszabadult pokol. :-)
süti beállítások módosítása