Így csinál technikai forradalmat a Star Wars-tévésorozat

Élő trükkök közt forgott A mandalori

A Star Wars minden korban forradalmasította a filmkészítés technikáját, és nincs ezzel másképp a tél nagy durranásának ígérkező Star Wars-tévésorozat, A mandalori sem, amelyből vélhetően még ezen a héten ízelítőt kapunk egy hivatalos előzetes formájában.

mandalorian_title.jpg

Jon Favreau sorozata abból a szempontból is különleges, hogy egyszerre nyúl vissza a klasszikus trilógia idején használt technikákhoz (mint tavasszal olvashattatok róla, az ILM trükkmesterei a produkció kedvéért, évtizedek óta nem látott módon, építettek egy mozgásvezérelt kamerarendszert, amellyel makett űrhajókat lehet filmezni), ugyanakkor olyan forradalmi újítást is alkalmaz, amelyet Favreau-n kívül nemhogy tévésorozathoz, de még mozifilmhez sem használt senki más.

Hogy pontosan mi ez a technológiai újítás, azt még senki sem mutatta be részleteiben, de az alkotók interjúiból, nyilatkozataiból mostanra kezd összeállni a kép. Favreau legutóbb az alábbiakat mesélte a Hollywood Reporternek:

A mandalori esetében game engine technológiát, virtuális kamerát és az Oroszlánkirályhoz kifejlesztett virtuális produkciós eszközöket egyaránt használunk, mindezt egy olyan projekten, ahol valósidejű renderelést alkalmazó virtuális díszleteket és díszletkiegészítéseket használhatunk, amiről sokan beszélnek manapság, de mi vagyunk az elsők, akik valóban alkalmazzuk egy produkción. [...] Ma már léteznek videófalak és olyan Nvidia videokártyák, amelyek frissítési sebessége lehetővé teszi, hogy a kamera élő effektusokat lásson.”

Mindez talán hókuszpókusznak hangzik, de ha megértjük az egyes fogalmakat, már kirajzolódik az újítás lényege: Favreau-ék egy kivetített virtuális valóság közepébe helyezik a színészeket és a fizikailag megépült díszletelemeket.

Hogy hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban? A legfontosabb, hogy a virtuális valóságot nem egy VR szemüvegen át nézik, hanem kivetítik a díszletet körülvevő LED falra. Míg a helyszín közel eső elemeit a díszletépítők fizikailag megépítik, a távolabbra eső dolgokat, például a horizontot, erre a videófalra vetítik rá. Ez eddig nem sokban különbözne a fekete-fehér filmek háttérvetítésétől, ám ezúttal a háttérben vetített kép nem fix, hanem egy előre megtervezett, háromdimenziós virtuális helyszín pillanatnyi látképe, egy bizonyos szemszögből, a kamera aktuális szemszögéből nézve.
A varázslat érdemi része abban áll, hogy a kivetített kép folyamatosan a kamera nézőpontjához igazodik, a kamerát tekinti a virtuális valóság szemlélőjének. Itt kap szerepet a valósidejű renderelés. Vagyis, ha a kamera elmozog, a LED fal fotorealisztikus képe az új nézőpontnak megfelelően változik.

mandalorian_ledfal.jpg

Balra: jelenet A mandaloriból, jobbra: Jon Favreau és James Cameron a stúdióban felállított LED fal előtt

A módszer költséghatékony és időtakarékos, vagyis pont azt a szakadékot hidalja át, ami miatt maga George Lucas sem tudta megoldani, hogy élőszereplős televízióra ültesse át a Star Wars grandiózus világát. Mivel minden a kamera lencséje előtt zajlik, az utómunkálatok nagy mértékben lerövidülnek, hiszen nincs szükség a különböző képelemek utólagos összeszerkesztésére, ellentétben a zöldhátteres felvételekkel.
Természetesen a módszer nagyon komoly tervezést és előkészületet kíván, hiszen valamennyi vetített helyszínt létre kell hozni a virtuális valóságban.

Vagyis Jon Favreau nem csupán egy jól csengő sztorival kopogtatott a Lucasfilm ajtaján, amikor bejelentkezett a Star Wars-tévésorozat ötletével, hanem  az élőszereplős A dzsungel könyve és az Oroszlánkirály rendezőjeként szerzett tapasztalatai alapján, az ILM trükkmestereivel összefogva, receptet is tudott kínálni a megvalósításra.

Mint tudjuk, Favreau már javában dolgozik A mandalori második évadán. Ez pedig minden bizonnyal azt jelenti, hogy a forgatókönyvek mellett már készülnek a második évad virtuális díszletei is.

Update:

Fél évvel e cikk megjelenése után a Lucasfilm közzétett egy látványos videót, amely bemutatja a fent említett, forradalmi technológiai újítást:

Címkék: star wars tévésorozat Jon Favreau Mandalorian

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr9615019138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.08.23. 09:10:20

Mint mindig, a méret a lényeg. Ilyesmit, mármint a kameranézetes változást már a mezei híradó stúdiókban is használnak vagy 10 éve, igaz, ott nem vetítették, csak a keverő dolgozta össze.

steery 2019.08.23. 11:23:19

A kérdés csak az, hogy mennyivel lesz olcsóbb és gyorsabb ez a módszer a korábbiaknál? Hiszen több előmunkálatot igényel és beszűkíti a menet közbeni változtatások, javítások, újítások lehetőségét. Tehát nem lehet a kamera előtt improvizálni, aprólékosan előre meg kell tervezni a forgatást. Aztán vagy jó lesz a végeredmény vagy nem.

Kelemanus 2019.08.23. 12:41:33

@steery: egyetértek, szerintem is csökkenti az improvizáció esélyét, nem biztos hogy ez nekünk jo lesz.

tom991 2019.08.24. 04:11:21

@steery: Ha jól értem, a fent leírt módszer esetében van egy virtuális valóságban létező 3D-s díszlet, amiben kvázi kötetlenül lehet mozogni, bármikor változtatható a kamera szemszöge. Ha pl. a színész csinál valami váratlant, ami miatt a kameramannak is előre be nem tervezett mozdulatot kell csinálnia a kamerával, akkor sincs semmi gond, ugyanis a virtuális díszlet valós időben igazodik a kamera mozdulataihoz és aktuális szemszögéhez.
Magyarán kb. úgy variálhatják forgatás közben a kameramozgást, ahogy egy 100%-ig megépített, fizikailag létező díszletben vagy külső helyszínen tennék; nincs kötött, előre leprogramozott mozgás, amit muszáj követni.

steery 2019.08.24. 13:08:43

@tom991: Igen, ezt tudom. A kérdés inkább az, hogy maga a vetített 3D-s díszlet milyen gyorsan, könnyen módosítható, variálható menet közben, illetve utólag? Mert ez akkor lenne ideális, ha a rendező megnézi a jelenetet és azt mondja a CGI gurujának: nagyobb rankort akarok ide a háttérbe! Aztán csak pár gombnyomás és kész a nagyobb rankor.
süti beállítások módosítása