Aligha kérdés, hogy 2019 végére „bébi Yoda” leigázta, porrá zúzta, majd kék tejjel felöntve jóízűen megreggelizte az internetet. Mégsem ő az első számú kedvencem az óév Star Wars-őrületei közül, hanem egy másik jelenség, ami a messzi galaxis rajongóinak kreativitásáról árulkodik.

kitbash_ge2020_dobozzal.jpg

A tavalyi esztendő nem csupán azért volt mérföldkő a Csillagok háborúja történetében, mert a Skywalker korával lezárult egy korszak, vagy épp a Mandalorival kezdetét vette egy másik, hanem azért is, mert öt évig tartó építkezés után megnyitotta kapuit a hivatalos Star Wars-park, egy hely, ahol a Star Wars-galaxis élménye valóságosabb, mint valaha.

A Galaxy's Edge parkról részletesen írtam még a májusi megnyitás előtt. Röviden: a Disney egymilliárd dollárból, hat hektáron felhúzott egy élő Star Wars-várost, a Batuu bolygón található Fekete Orom poros kis űrkikötőjét, ahol a látogató átélheti a saját Star Wars-kalandját. Mondjuk, reggel még a saját fénykardját készíti egy eldugott lakatos műhelyben, délben már felbérelik a Millennium Falcon pilótájának, délután pedig egy csillagrombolón találja magát, a kihallgatószobában. A nagy kalandra végül ihat egyet a kantinban, ahol csörgő Star Wars-érmével fizet.

Igen, ez maga a "Star Wars-mennyország", de a világ még jobban magába szippant, ha használjuk a park hivatalos applikációját, amely Star Wars-kütyüvé, úgynevezett datapaddé alakítja a telefonunkat. A datapad (adattábla vagy adatpad) a Star Wars világának multifunkciós mini kompjútere. Lényegében egy tablet, csak amikor kitalálták, a tablet még science-fictionnek számított a mi világunkban.

datapad_terminal.jpg

A datapad funkciókhoz a hivatalos Play Disney Parks alkalmazást kell telepíteni, amely a geolokációt figyelve teljesen megváltozik, amint a látogató a park területére lép. A funkcionalitás mellett a kezelőfelület is átalakul, a fejlesztők ügyesen emelték át a Star Wars-filmek képernyőképeinek sajátos dizájnját.

datapad_funkciok.jpg

A telefonunk innét kezdve csuda dolgokra lesz képes:

  • Lefordítja számunkra a Star Wars világában használt aurebesh írást.
  • Ajtókat törhetünk fel vele, droidokat és hajókat hekkelhetünk meg a segítségével.
  • A szkenner funkcióval ládák és teherrakományok tartalmát vizsgálhatjuk át.
  • Valamint titkos rádióüzeneteket tudunk dekódolni, aminek folyományaként különféle küldetéseket vállalhatunk a park területén.

Ahogy közeledett a kaliforniai Galaxy's Edge megnyitója, néhány kreatív rajongó úgy gondolta,

ha már a parkba lépve a telefonunk úgy fog viselkedni, mint egy Star Wars-kütyü, nézzen is ki úgy, mint egy Star Wars-kütyü.

Így született meg a világhálón a #datapadBuildersClub hashtag és a mozgalom, amelynek tagjai Star Wars-osított telefontokokat készítenek, az alkotások pedig nemcsak változatosak, hanem iszonyú menők is.

Címkék: star wars történelem star wars park galaxys edge

Jeles nap volt november 12-edike a Star Wars 42 éve íródó történetében — a Disney+ debütálásával megérkezett a képernyőkre George Lucas messzi galaxisának első élőszereplős tévésorozata, A mandalori.

Úgy tűnik, a Disney jó lóra tett a Star Wars-sorozattal. Iparági elemzők 2019 végéig 8 millió Disney+ előfizetővel számoltak, ám a Variety beszámolója szerint már a nyitóepizód érkezésének napján több mint 10 millióan fizettek elő a stúdió induló streaming szolgáltatására.

mandalorian_ep2.jpg

A sorozat hírverésének részeként a Lucasfilm múlt héten nagyszabású, vörös szőnyeges vetítést szervezett Los Angelesbe, amelyen megjelentek a sorozat alkotói, és az űreposz legszerencsésebb rajongói egyben láthatták A mandalori első három epizódját.

A vetítést negyven perces beszélgetés előzte meg, amelyen A mandalori szülőatyja, Jon Favreau mellett részt vettek a sorozat főbb szereplői (Pedro Pascal, Carl Weathers, Gina Carano, Werner Herzog), a zenét szerző Ludwig Göransson, valamint négyen az első évad rendezői közül: Bryce Dallas Howard, Rick Famuyiwa, Deborah Chow és a rendezés mellett Favreau alkotótársaként is közreműködő Dave Filoni.

A beszélgetés, amelyet a Star Wars Youtube-csatornája élőben közvetített, leginkább két dologról marad emlékezetes. Egyrészt arról az érzelem dús momentumról, amikor Brice Dallas Howard (Ron Howard filmrendező lánya) a Lucasfilm-családhoz való tartozásról szólva George Lucasról is megosztotta személyes élményeit. Másrészt arról, hogy a német új hullám legendás filmrendezője, Werner Herzog lényegében a mozi csúcsának nevezte Jon Favreau Star Wars-sorozatát.

Címkék: star wars események tévésorozat Jon Favreau Dave Filoni Mandalorian

Pénteken tripla Star Wars-címlappal jelent meg az angol Empire magazin, amely interjút készített a Star Wars IX. Epizódjának alkotóival, J.J. Abrams író-rendezővel, Chris Terrio társ-forgatókönyvíróval és a film producerével, Kathleen Kennedyvel. A továbbiakban a magazin hasábjain olvasható összeállítás magyar fordítását találjátok.

empire_cimlapok_kylo_rey.jpg

***

Az egész egy Jane Campion-retrospektívvel kezdődött. A New York-i Lincoln Centerben épp kezdetét vette az új-zélandi filmrendezőnő munkájának szentelt átfogó ünnepségsorozat második estéje, amikor a Zongoralecke telt házas vetítésén a közönség egyik tagja SMS-t kapott. Majd még egyet. És még egyet. Az auditórium közepén, a székében előre görnyedve, Chris Terrio forgatókönyvíró lopva a telefonjára sandított, miközben újabb üzenet villant fel a képernyőn. J.J. Abramstől jött. Akárcsak az előző. És az azt megelőző tucatnyi.

2017. szeptember 10. volt, Terrio néhány órával korábban kapta az első üzenetet, amit egész SMS-zuhatag követett.

„Leszerződtem a IX. Epizódra”

— szólt az üzenet. „Új forgatókönyvet írunk. Hajlandó lennél megírni velem?”

„A Star és a Wars szavakat nem is használta” — emlékezik vissza nevetve Terrio. „Nem volt szükség rá. Épp arra készültem, hogy rendezek egy kisebb filmet, de ha az ember meghallja, hogy Star Wars, minden más elhomályosul.”

Terrio ott helyben belement, és úgy tervezte, amint egyéb teendői engedik, csatlakozik majd Abramshez Kaliforniában. Ám az üzenetek továbbra is csak jöttek. Gondolatok, ötletek és kérdések villantak fel egész délután, egyik a másik után; Abrams lázasan járó ujjai pötyögték a történet első csíráit az ország átellenes felében tartózkodó újdonsült partnerének. Így aztán, Michael Nyman emlékezetes filmzenéjétől kísérve, folyvást rezgő telefonnal a kezében, Terrio felállt, sűrű elnézéskérés közepette átfurakodott a széksorok közt, és kiment a moziból, maga mögött hagyva Campion Oscar-díjas alkotását.

„J.J. folyton tele van ötletekkel, és — a szó legjobb értelmében — türelmetlenül kezeli őket. Úgyhogy ott rögtön belevágtunk a közepébe. Másnap már repültem Los Angelesbe."

Címkék: interjú star wars filmek jj abrams Chris Terrio episode9

Lám, idén is ünneplünk egy kerek Star Wars-évfordulót, még ha szűkebb körben is: negyven éve, hogy megérkezett Magyarországra a Csillagok háborúja.
Persze szűk körnek nem nevezném a Star Wars hazai kedvelőinek igen népes táborát, George Lucas űreposza világviszonylatban is kiemelkedő népszerűségnek örvend Magyarországon. Érdekes lenne felderíteni az okait, de némi szerepet bizonyára játszott benne, hogy 1984 karácsonyán a Magyar Televízió — közkívánatra — műsorra tűzte George Lucas alkotását.

Magam is ekkor találkoztam először a Csillagok háborújával. Azt azért nem állítanám, hogy akkor láttam először a filmet — túl kicsi voltam, hogy igazán nézzem, pláne, hogy megértsem. Nem úgy a tíz évvel idősebb bátyám, aki akkor már Darth Vadernek öltözött farsangra, és a világ minden kincséért ki nem hagyta volna az egyes csatornán a film magyarul beszélő, színes változatát. (Már amennyire színes lehetett a Junoszty tévénk másfél arasznyi fekete-fehér képernyőjén.)

Mire a film véget ért, én alighanem már az ágyamban aludtam, de egyetlen kép mégis kristálytisztán megmaradt bennem: ahogy Obi-Wan Kenobi a vonónyaláb-vezérlő párkányán kimászik a végtelen mélység fölé.

Kisgyerekként a mesék világa összefolyik. Azt hiszem, én onnét kezdve minden mesében a Csillagok háborúja csodáját kerestem, legyen szó a Mikrobiról vagy a felnőtt fejjel is nagyon komoly Az idő urairól.

Hat-hét éves lehettem, amikor végre valóban láttam a filmet, egy vendégségben, videokazettáról (nyilván annak a karácsonyi vetítésnek a sokadjára átmásolt felvételét), és tökéletes pillanat volt, hogy elvarázsoljon George Lucas csodálatos űrkalandja. Nekünk akkoriban még videónk sem volt, így hosszú hónapokig csak zakatolt bennem az élmény, majd a következő nyáron elcsíptük A Birodalom visszavágot és A Jedi visszatért (életem első feliratos filmélményét) egy külvárosi, kis moziban.

gyujtemeny.jpg

Ezután történt, hogy a bátyám előásta nekem a gyűjteményét. Igazi kincsek voltak benne! A Birodalom visszavág óvatosan összehajtott moziplakátjától a kivágott cikkekig és halványra fénymásolt promóciós fotókig mindent rám hagyományozott — őt akkoriban már jobban érdekelte a zene meg a haverok —, számomra pedig mindennél értékesebbé tett minden egyes darabot, hogy a varázslatos trilógiát idézték fel nekem.

Ám mind közül is a legnagyobb áhítattal forgattam egy gondosan kitépett lapot, amelyen az állt:

Címkék: star wars történelem

A D23 Expo pénteki napjának csúcspontja A mandalori várva várt előzetesének bemutatója mellett a csupán remélt Obi-Wan-tévésorozat bejelentése volt. Amikor a Disney Plus beharangozójának záróakkordjaként Kathleen Kennedy Lucasfilm-elnök színpadra szólította Ewan McGregort, a nézőtér hangrobbanása is jelezte, már mindenki tudja, miről van szó.

McGregor el is viccelődött azon, hogy az elmúlt években hányszor kellett kitérnie egy bizonyos kérdés elől:

- Kathleen, kérlek, kérdezd meg, hogy el fogom-e játszani újra Obi-Wan Kenobi szerepét!
- Ewan, el fogod játszani újra Obi-Wan Kenobi szerepét?
- Igen, el fogom.

Címkék: star wars tévésorozat Ewan McGregor Obi-Wan

November 12-én indul a Disney-birodalom nagyszabású projektje, a streaming tartalomszolgáltatás piacát átszabni hivatott Disney Plus, és vele együtt az első élőszereplős Star Wars-tévésorozat, A mandalori.

A sorozatból hét percnyi részletet már láthatott a közönség az áprilisi Star Wars Celebration találkozón, de a hivatalos előzetest tegnap mutatták be a Disney házi seregszemléjén, a D23 Expón:

A Disney Plus jelentőségét jól mutatja, hogy a szórakoztatóipari óriás a több streamelhető tartalom érdekében még a rivális 20th Century Fox stúdiót is képes volt bekebelezni. Ám a Disney Plus zászlóshajója minden kétséget kizáróan a Star Wars-tévésorozat lesz, amelynek nyitóepizódjával debütál a szolgáltatás.

Címkék: előzetes star wars tévésorozat Jon Favreau Dave Filoni Mandalorian

Így csinál technikai forradalmat a Star Wars-tévésorozat

Élő trükkök közt forgott A mandalori

A Star Wars minden korban forradalmasította a filmkészítés technikáját, és nincs ezzel másképp a tél nagy durranásának ígérkező Star Wars-tévésorozat, A mandalori sem, amelyből vélhetően még ezen a héten ízelítőt kapunk egy hivatalos előzetes formájában.

mandalorian_title.jpg

Jon Favreau sorozata abból a szempontból is különleges, hogy egyszerre nyúl vissza a klasszikus trilógia idején használt technikákhoz (mint tavasszal olvashattatok róla, az ILM trükkmesterei a produkció kedvéért, évtizedek óta nem látott módon, építettek egy mozgásvezérelt kamerarendszert, amellyel makett űrhajókat lehet filmezni), ugyanakkor olyan forradalmi újítást is alkalmaz, amelyet Favreau-n kívül nemhogy tévésorozathoz, de még mozifilmhez sem használt senki más.

Hogy pontosan mi ez a technológiai újítás, azt még senki sem mutatta be részleteiben, de az alkotók interjúiból, nyilatkozataiból mostanra kezd összeállni a kép. Favreau legutóbb az alábbiakat mesélte a Hollywood Reporternek:

A mandalori esetében game engine technológiát, virtuális kamerát és az Oroszlánkirályhoz kifejlesztett virtuális produkciós eszközöket egyaránt használunk, mindezt egy olyan projekten, ahol valósidejű renderelést alkalmazó virtuális díszleteket és díszletkiegészítéseket használhatunk, amiről sokan beszélnek manapság, de mi vagyunk az elsők, akik valóban alkalmazzuk egy produkción. [...] Ma már léteznek videófalak és olyan Nvidia videokártyák, amelyek frissítési sebessége lehetővé teszi, hogy a kamera élő effektusokat lásson.”

Mindez talán hókuszpókusznak hangzik, de ha megértjük az egyes fogalmakat, már kirajzolódik az újítás lényege: Favreau-ék egy kivetített virtuális valóság közepébe helyezik a színészeket és a fizikailag megépült díszletelemeket.

Hogy hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban? A legfontosabb, hogy a virtuális valóságot nem egy VR szemüvegen át nézik, hanem kivetítik a díszletet körülvevő LED falra. Míg a helyszín közel eső elemeit a díszletépítők fizikailag megépítik, a távolabbra eső dolgokat, például a horizontot, erre a videófalra vetítik rá. Ez eddig nem sokban különbözne a fekete-fehér filmek háttérvetítésétől, ám ezúttal a háttérben vetített kép nem fix, hanem egy előre megtervezett, háromdimenziós virtuális helyszín pillanatnyi látképe, egy bizonyos szemszögből, a kamera aktuális szemszögéből nézve.
A varázslat érdemi része abban áll, hogy a kivetített kép folyamatosan a kamera nézőpontjához igazodik, a kamerát tekinti a virtuális valóság szemlélőjének. Itt kap szerepet a valósidejű renderelés. Vagyis, ha a kamera elmozog, a LED fal fotorealisztikus képe az új nézőpontnak megfelelően változik.

mandalorian_ledfal.jpg

Balra: jelenet A mandaloriból, jobbra: Jon Favreau és James Cameron a stúdióban felállított LED fal előtt

A módszer költséghatékony és időtakarékos, vagyis pont azt a szakadékot hidalja át, ami miatt maga George Lucas sem tudta megoldani, hogy élőszereplős televízióra ültesse át a Star Wars grandiózus világát. Mivel minden a kamera lencséje előtt zajlik, az utómunkálatok nagy mértékben lerövidülnek, hiszen nincs szükség a különböző képelemek utólagos összeszerkesztésére, ellentétben a zöldhátteres felvételekkel.
Természetesen a módszer nagyon komoly tervezést és előkészületet kíván, hiszen valamennyi vetített helyszínt létre kell hozni a virtuális valóságban.

Vagyis Jon Favreau nem csupán egy jól csengő sztorival kopogtatott a Lucasfilm ajtaján, amikor bejelentkezett a Star Wars-tévésorozat ötletével, hanem  az élőszereplős A dzsungel könyve és az Oroszlánkirály rendezőjeként szerzett tapasztalatai alapján, az ILM trükkmestereivel összefogva, receptet is tudott kínálni a megvalósításra.

Mint tudjuk, Favreau már javában dolgozik A mandalori második évadán. Ez pedig minden bizonnyal azt jelenti, hogy a forgatókönyvek mellett már készülnek a második évad virtuális díszletei is.

Címkék: star wars tévésorozat Jon Favreau Mandalorian

A napokban bejárta az internetet a hír, hogy a BuzzFeed információi szerint Laeta Kalogridis írja a Star Wars: Knights of the Old Republic hőn áhított filmadaptációjának forgatókönyvét.

Aki nem ismerné, a 2003-as Knights of the Old Republic (elterjedt rövidítéseként KotOR) minden idők egyik legnépszerűbb Star Wars-videojátéka. Története a Birodalom előtt 4000 évvel, a Régi Köztársaság korában játszódik. A szerepjátékban mi választhatjuk meg, miféle hős szerepébe bújunk, hogy aztán a Köztársaság oldalán harcoljunk a Darth Malak vezette Sith felkelés ellen.

kotor_revan.jpg

A játék számtalan díjat nyert a maga idejében, folytatást is kapott, és máig népszerű a rajongók körében, akik évek óta szeretnék a mozivásznon látni a történet, de legalábbis a korszak megfilmesítését.

Bár a BuzzFeed értesüléseit érdemes nagyobb fenntartással kezelni, mint ha a mainstream hollywoodi sajtó (a Hollywood Reporter, a Variety vagy a Deadline) közölne hasonlót, a hírt meglehetős magabiztossággal, három különböző Lucasfilm-közeli forrásra hivatkozva hozták le, ami elég meggyőzőnek hangzik.

Ahogy arról itt is olvashattatok, a Knights of the Old Republic esetleges adaptálásáról Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke is nyilatkozott az idei Star Wars Celebrationön. Kennedy az MTV kérdésére válaszolva lényegében annyit mondott, egy ideje már gondolkodnak rajta, hogy mit lehetne kihozni a témából, de még nem tudja megmondani, mi lesz az.

Ha hihetünk a BuzzFeed értesüléseinek (amit a Lucasfilm természetesen nem kívánt kommentálni), akkor Kennedy nagyon óvatosan fogalmazott áprilisban, hiszen a hír szerint Laeta Kalogridis több mint egy éve dolgozik már a szkripten, amely egy potenciális trilógia első forgatókönyve lenne, és állítólag közel áll a befejezéshez.

Címkék: star wars filmek spinoff

Immár hagyomány, hogy a Vanity Fair magazin hét hónappal a bemutató előtt nagy Star Wars-összeállítással és fotósorozattal jelentkezik az űreposz soron következő epizódjának forgatásáról. A magazin sztárfotósa, Annie Leibovitz év elején Jordániában látogatta meg a Skywalker kora stábját, Lev Grossman pedig interjút készített a tripla trilógiát lezáró IX. Epizód alkotóival.

Íme minden érdekesség és információ az összeállításból.

Nem Tatooine, nem Jakku, de még csak nem is Jedha

A dél-jordániai Wadi Rum festői szépségű sivataga egy új bolygó, a Pasaana helyszínéül szolgál a filmben. J.J. Abrams rendező választása azért esett erre a forgatási helyszínre, mert Wadi Rum egyszerre lakatlan és egzotikus.

vf_jordania_wadirum.jpg

(fotó: Annie Leibovitz, Vanity Fair)

„Hozzám mindig is az eredeti filmek látványvilága állt közelebb, mert emlékszem, milyen a hóban a Hothon, a sivatagban a Tatooine-on, vagy épp az erdőben az Endoron. Mindegyik fantasztikus. Ha leteszünk néhány párologtatót, bármelyik természetes környezet azonnal Star Wars-helyszínné változik” — vallja a rendező.

A munkálatok idején a jordániai hadsereg, de még a királyi család is a produkció segítségére volt. A filmesek több kilométernyi ideiglenes utat építettek a sivatagban, és egy kisebb várost emeltek a semmi közepén, a stáb, a szereplők és a statiszták számára. Csak az idegen lényekért felelős csapat 70 főt számlált.

A történetben a Pasaana bolygó sivatagjait az aki-aki faj lakja. Őket helybéli statiszták alakítják.

Címkék: star wars videó filmek helyszínek jj abrams forgatási fotó episode9

Ahogy azt több cikkben és beszámolóban nyomon követtük, múlt hétvégén lezajlott Chicagóban a 2019-es Star Wars Celebration találkozó. Az első Celebrationt pontosan húsz éve tartották Denverben, és elképesztő rápillantani a kontrasztra, mekkora utat járt be a rendezvény két évtized alatt.

Az első Star Wars Celebrationt, a szervezők minden jó szándéka ellenére, leginkább a zord körülmények tették emlékezetessé. A programok néhány sátorban zajlottak, de a visszaemlékezések jórészt a mindent elmosó esőről és sárban taposó, bőrig ázott emberekről szólnak.

swc_1999_2019.png

Ezzel szemben az idén immár ötnapos találkozó a Star Wars-galaxis valódi központjává változtatta Chicagót. Életnagyságú díszletek, jelmezes forgatag, végeláthatatlan standok és számtalan program töltötte meg a McCormick Place rendezvényközpontot. 2019-re a Calabration akkora bulivá nőtte ki magát, hogy a nagyterem hangulata, bátran állítható, immár a híres San Diego-i Comic-Cont is kenterbe veri.

Arról nem is beszélve, hogy az élő online közvetítés révén több százezren kísérték figyelemmel az eseményeket.

Az idei rendezvény fókuszában a IX. Epizód és a novemberben érkező Star Wars-tévésorozat, A mandalori állt, de számtalan momentum akadt, amiről kár lett volna lemaradni. Ezek közül idézek fel néhányat.

Címkék: star wars videó események