Megszakad egy kezdettől fogva tartó hagyomány a Star Wars-filmek történetében. Míg 1977 óta az űreposz valamennyi epizódjának zenéjét a Londoni Szimfonikus Zenekar játszotta fel, eldőlt, hogy Az ébredő Erő zenekari felvételei Los Angelesben fognak elkészülni.

A starwars.com számol be róla, hogy a Star Wars-filmek zeneszerzője, John Williams javában komponálja Az ébredő Erő kísérőzenéjét, amelyet azonban nem a híres Abbey Roadon, hanem Los Angelesben fognak felvenni, olyan szabadúszó zenészek közreműködésével, akik Williams több korábbi filmzenéjének feljátszásában részt vettek már.

john_williams.jpgJohn Williams zeneszerző

A weboldal közleménye valószínűleg nem véletlenül hangsúlyozza, hogy kiváló zenészek alkotják ezt a kaliforniai társulatot. Bizonyára lesznek olyan Williams-, Star Wars-, vagy éppen filmzenerajongók, akik csalódottan veszik tudomásul, hogy a harmadik trilógia dallamait nem a legendás Londoni Szimfonikusok előadásban hallhatjuk, akikhez George Lucas — pénzt és egyeztetést nem sajnálva — ragaszkodott saját filmjeinél.

Williamsnek Los Angelesben több hónap áll majd rendelkezésére, hogy elkészítse Az ébredő Erő zenei anyagának felvételeit.

Ugyanakkor sejthető volt, hogy a 83 esztendős John Williams többé nem vállalkozik a Londonba tartó hosszú repülőútra, a maestro ugyanis évek óta nem hagyta el az észak-amerikai kontinenst. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy ő sem lesz már fiatalabb. A firstshowing.net a napokban adott hírt róla, hogy Williams kisebb (ám szerencsére múlandó) egészségügyi problémái miatt kénytelen volt visszamondani a megbízást Steven Spielberg Bridge of Spies című filmjének kísérőzenéjére. Thomas Newman beugrása azt jelenti, hogy harminc év után ez lesz az első Spielberg-film, amelynek nem John Williams szerzi a zenéjét.

Azért a Star Wars-filmmel kapcsolatos hírre pozitívan is tekinthetünk. Mivel a Londoni Szimfonikusok a világ legkeresettebb és leginkább betáblázott zenekarai közé tartoznak, a filmek zenekari felvételét mindig néhány nap alatt kellett lezavarni. Williamsnek Los Angelesben több hónap áll majd rendelkezésére, hogy elkészítse Az ébredő Erő zenei anyagának felvételeit. A starwars.com ehhez azt is hozzáfűzi, hogy "tandemben fog dolgozni" a film vágóival és trükkmestereivel. Erre a korábbi epizódok esetében nem lehetett módja.

lso_williams_1977.jpgJohn Williams vezényletével a Londoni Szimfonikus Zenekar játssza a Star Wars zenéjét 1977 márciusában

"A legjobb zenészekkel dolgozhattam együtt mind az Egysült Királyságban, mind az Egyesült Államokban" — olvasható Williams nyilatkozata. "A Londoni Szimfonikus Zenekar a Star Wars-saga korábbi hat filmjének mindegyikénél nagyszerű művészi színvonalon játszott, örökké hálás leszek a közreműködésükért és odaadásukért. Ugyanilyen megtisztelő a csodálatos Los Angeles-i kollégákkal dolgozni, mindig nagyra értékeltem azt a felbecsülhetetlen munkát, amelyet akár az én kísérőzenéimmel, akár más zeneszerzők műveivel kapcsolatban végeznek."

A napokban olvashattátok a hírt, hogy jövőre érkezik az első Csillagok háborúja-film, amelynek zeneszerzője nem John Williams lesz. Az önálló Star Wars-kalandnak ígérkező Rogue One kísérőzenéjét Alexendre Desplat komponálja. Mivel európai komponistáról van szó, aki ráadásul dolgozott már a Londoni Szimfonikusokkal, elképzelhető, hogy születik még Star Wars-filmzene az Abbey Roadon. Ám úgy tűnik, a harmadik trilógia zenei munkálatainál a Lucasfilm producereinek választaniuk kellett Williams és a londoniak között.

Az alábbi, 2009-ben készült videóban John Williams mesél a Londoni Szimfonikusokról:

Címkék: star wars filmzene filmek John Williams episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr1007290211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása