Az orkok, trollok, varázsló tanoncok és harisnyás szuperhősök ideje lejárt; visszatért a blockbusterek császára, és éppen történelmet ír a jegypénztáraknál.

Nincs ezen mit kisebbíteni: az új Star Wars robbantott a kasszáknál. A nemzetközi piacról lassabban csordogálnak az adatok, viszont Észak-Amerikában már jól látható, hogy a legoptimistább várakozásokat is felülmúlja a film eddigi sikere.

tfa_jegybevetel.jpg

Úgy érzem, a következő napokban sűrűn fogjuk olvasni az elcsépelt szófordulatot, miszerint Az ébredő Erő minden rekordot megdöntött. Valójában ez még nagyon messze van, ám az biztos, hogy a bemutató percétől sorra dőlnek a bevételi rekordok. Nézzük, mi az, amit máris láthatunk!

Észal-Amerikában a film éjféli vetítéseinek bevétele 57 millió dollár volt, megdöntve az utolsó Harry Potter 43,5 milliós rekordját. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Amerikában az éjféli vetítések csak nevükben voltak éjféliek, valójában már csütörtök este 7-kor elkezdődtek.

Érdekesség, hogy ez az 57 millió dollár önmagában megdöntené a legnagyobb csütörtöki mozibevétel rekordját (amit egyébként A Sithek bosszúja tart 2005-ből), ám ezt a bevételt az „éjféli” vetítések miatt valójában péntekhez számolják...

Így viszont a film pénteki bevétele eléri a 119,1 millió dollárt. Ez a legnagyobb egy nap alatt elért bevétel Észak-Amerikában. (A korábbi rekorder a már említett Harry Potter-film volt 91 millióval.)

Bárhová is számolnánk a csütörtök esti bevételeket, egy dolog biztos:

Az ébredő Erő az első film, amely 24 óra alatt elérte a 100 milliós bevételt.

Ezzel két további rekord is megdőlt. A legerősebb decemberi nap és nyitóhétvége rekordját is az első Hobbit-film tartotta 37,13, illetve 84,62 millió dollárral. A Star Wars-film 24 óra alatt elsöpörte mindkét rekordot. (A súlycsoportkülönbséget és a VII. Epizód elementáris sikerét jól mutatja, ha a 37 millió mellé odatesszük ezt a 119 milliót.)

A nyitónap bevétele után a film könnyedén megdöntötte a nyitóhétvége 208,8 milliós rekordját is, amelyet a Jurassic World tartott. Az ébredő Erő az immár végleges adatok szerint 247,9 millió dollár bevétellel minden idők legerősebb nyitóhétvégéjét produkálta Amerikában.

jurassic_gratulacio.jpg

A film az új hetet is rekord döntéssel kezdte Amerikában, először 40,1 millió dollárral a legnagyobb hétfői bevétel 11 éves rekordját döntötte meg, (amit a 2004-es Pókember 2 tartott 27,7 millióval), majd minden idők legnagyobb keddi bevételét produkálta 37,3 millióval.

Előzetes adatok szerint Az ébredő Erő a második hétvégén 153,5 millió dollár bevételt termelt, ami minden idők legerősebb második hétvégéje.

Ez az első film, amelyik öt nap alatt átlépte a 300 milliós bevételi határt (a Jurassic Worldnek nyolc napra volt szüksége, hogy elérje ugyanezt), és az első film, amelyik 11 nap alatt 500 millió dollárt gyűjtött az amerikai kasszáknál. Az ébredő Erő rekord gyorsasággal érte el a 100, 150, 200, 300, 350, 400, 450 és 500 milliós határt is.

Az észak-amerikai bevétel eléri az 544,5 millió dollárt. Most már szinte biztos, hogy Az ébredő Erő minden idők legtöbb bevételt hozó filmje lesz Amerikában.

Rekord nyitás Magyarországon is

Ami a nemzetközi piacot illeti, a Star Wars VII-et szerdán 12, majd csütörtökön további 32 országban mutatták be Észak-Amerikán kívül, köztük nálunk is. Pénteken Japánba és Spanyolországba is megérkezett Az ébredő Erő. Ezeken a piacokon péntek estig 129 millió dollárt, vasárnap estig pedig már 281 millió dollárt termelt a film. Ez ugyan elmarad a Jurassic World 316 milliós rekordjától, de lényeges különbség, hogy Az ébredő Erő számaiban még nem szerepel Kína. Az amerikai és a nemzetközi bevételek összesítése már a Star Wars-filmet mutatja az első helyen, az összbevétel egy hétvége után 528,9 millió dollár volt.

A Disney nagy várakozásokkal tekint a VII. Epizód január 9-i kínai premierjére elé. Mivel a Star Wars négy évtizedes történetében ez az első film, amit Kínában is bemutatnak, nagy kérdés, mire számíthatunk. Bármi elképzelhető.
Kína mellett Görögország és India nem érezhette még az Erőt. A film az eddigi 47 országból 46-ban a toplista élén nyitott. Az egyetlen kivétel Dél-Korea, ahol egy helyi filmmel szemben lett szoros második.

Magyarországon mind a nyitónap, mind a nyitóhétvége bevételi rekordját megdöntötte Az ébredő Erő. Három nap alatt 282 ezer néző volt kíváncsi a legújabb Star Warsra.

A film nyitónapi rekordot döntött még Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztráliában, Brazíliában, Új-Zélandon, Lengyelországban, Svédországban, Norvégiában, Belgiumban, Finnországban, Hollandiában, Svájc francia nyelvű régióiban, Írországban, Ausztriában, Ukrajnában, Szlovákiában, Horvátországban, Izlandon, Szerbiában, Chilében és Peruban. A nyitóhétvége bevételi rekordja hazánkon kívül Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztráliában, Oroszországban, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Ausztriában, Lengyelországban, Dániában, Romániában, Bulgáriában, Horvátországban, Ukrajnában, Izlandon, Szerbiában és Új-Zélandon dőlt meg.

A film nemzetközi bevétele eddig 546 millió dollár. Ez azt jelenti, hogy

Az ébredő Erő az első film, amely 12 nap alatt egymilliárd dollár bevételt termelt világszerte.

darthvader_moziban.jpg

Mint látható, a film repülőrajtot vett, de a még ennél is komolyabb rekordok célbavételéhez nem mindegy, meddig tart ki a lendülete. Mellette szól például az, hogy Észak-Amerika valamennyi IMAX-mozija négy héten át csak Az ébredő Erőt vetíti. Jó előjel továbbá, hogy az Amerikában végzett exit pollok szerint a közönség A osztályzattal (értsd: 5-össel) értékelte a filmet. Két közönségcsoport, a 25 évnél fiatalabbak és a nők körében az értékelés egyenesen A+. (Látszik, hogy a Marvel-filmeken és Transformersen felnőtt generációnál alacsonyabb a mérce, míg a hölgyek értékelésében talán szerepet játszik, hogy a filmben egyértelműen Harrison Ford és Adam Driver lopja el a showt.) Ez azért is érdekes eredmény, mert a Star Wars hagyományos rajongótáborát legnagyobb részben a 30 feletti férfiak teszik ki.

A folytatás nem tud olyan rosszul alakulni, hogy a Disneynél ne bontsanak pezsgőt, de izgalmas lesz figyelni, hány rekordot állít még fel a legújabb Star Wars. A legtávolabbi évek óta elérhetetlennek látszó cél az Avatar 2,78 milliárd dolláros összbevétele. Az ébredő Erő eddig 1090,5 millió dollár összbevételnél jár.

A folyamatosan bővülő cikkben nyomon követjük a film dollárban mért sikerét.
Az utolsó frissítés dátuma: 2015. dec. 27. 23:43.

Címkék: star wars filmek jegybevétel episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr468185626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása