Az elmúlt két hétben izgalmas volt figyelemmel kísérni, hogyan változik át a díszletesek leleményessége révén a horvátországi Dubrovnik a Star Wars univerzumává. Mostanra befejeződtek az előkészületek, így a VIII. Epizód stábja nekiláthat a forgatásnak az Adria gyöngyének nevezett kikötővárosban, amelynek arculata alaposan megváltozott.

ep8dubrovnik_57.jpg

A stáb nagy része hétfőn délután érkezett meg Dubrovnikba, majd a díszletek befejezését követően szerdán és csütörtökön az előzetes terveknek megfelelően technikai főpróbát tartottak a filmesek. Ez azt jelentette, hogy szerdán este 6 órától lezárták a forgatási helyszínek környékét, köztük Dubrovnik főutcáját, paravánokat emeltek, és több száz biztonsági ember őrizte a környező utcákat. A próba a hajnali órákig tartott, és a speciális effektusok miatt némi zajjal is járt — számolnak be a helyiek.

ep8dubrovnik_68.jpg

Napok óta tudni lehet, hogy a produkció kibérelt egy hajót a forgatáshoz. Hogy magán a hajón vagy a hajóról fognak-e filmezni, az egyelőre nem egyértelmű, de csütörtök délután több fotó is készült a kihajózó stábról. Állítólag búvárok is velük tartottak, miközben a partiőrség biztosította a zavartalan munkát.

ep8dubrovnik_69.jpg

Munkában a VIII. Epizód stábja a Sea Star nevű hajó fedélzetén.

A színészek és a rendező érkezése a pénteki nap folyamán várható. Hogy melyik szereplőkkel forgatnak Dubrovnikban, egyelőre titok, de annyi bizonyos, hogy Daisy Ridley (Rey) dublőre, Chloe Bruce már megérkezett Horvátországba.

A stáb a belvárosban esti és éjszakai felvételekre készül, így a kamerák péntek vagy szombat este kezdenek el forogni. Érdekesség, hogy a környék lakóit arra kérték, a forgatás ideje alatt hagyják felkapcsolva a lámpákat a lakásokban és üzletekben. Valószínűleg minden fény jól jön az esti utcai felvételeknél.

ep8dubrovnik_31.jpg

Így lett Star Wars-ajtó a bolt kirakatából.

ep8dubrovnik_32.jpg

Már csak az utolsó simítások hiányoznak.

ep8dubrovnik_25.jpg

Hamarosan ez a kapu is eltűnik.

ep8dubrovnik_30.jpg

Hol ér véget az eredeti fal, és hol kezdődik a díszlet?

ep8dubrovnik_35.jpg

Állítólag üldözéses jelenetet is forgatnak majd. Mindenesetre ezeket a pilasztereket valami csúnyán lebontja.

ep8dubrovnik_46.jpg

Felkerült a végleges festés.

ep8dubrovnik_45_otp.jpg

Most már ez az OTP bankfiók is a Star Wars-galaxis része! :)

ep8dubrovnik_56.jpg

Érdemes megfigyelni, hogyan teszik sci-fisebbé az utca képét.

ep8dubrovnik_38.jpg

Furcsa díszítőelemek egy mellékutcában: a lestrapált panel, a kábelek és a lámpák sem eredetiek.

ep8dubrovnik_37.jpg

Ezeket a kapcsolótáblákat és kábeleket is a stáb szerelte fel a deszkákra.

ep8dubrovnik_61.jpg

További űrkütyük érkeznek.

ep8dubrovnik_60.jpg

A háttérben a díszletesek által felállított világító féloszlopok.

ep8dubrovnik_65.jpg

Világító oszlopokkal öltöztették fel a híres Onofrio-kutat is.

ep8dubrovnik_47.jpg

Érdekes kiegészítést kapott a Domonkos-kolostor.

ep8dubrovnik_49.jpg

A helyiek is csak ámulnak: Múlt héten ez még nem volt itt...

ep8mcquarrie_dubrovnik2.png

Tudtam, hogy ismerős valahonnan! Jobbra Ralph McQuarrie látványterve, amely A Jedi visszatérhez készült.

ep8dubrovnik_70.jpg

A Lelkészek palotájában is átalakítások zajlanak.

ep8dubrovnik_50.jpg

A ponyva alatt egy sikló jármű díszlete.

ep8_dubrovnik_siklo.jpg

Előbukkan még egy Star Wars-jármű.

ep8dubrovnik_66.jpg

Ezen a sínen vagy a kamera vagy az egyik sikló fog végiggördülni.

ep8dubrovnik_64.jpg

A szerda esti próba előkészületei.

ep8dubrovnik_67.jpg

Hamarosan élesben forognak a kamerák!

ep8dubrovnik_71.jpg

Update: Péntek este megjelentek az első jelmezes szereplők! (Fotó: DuList)

ep8dubrovnik_72.jpg

Nem, ez biztosan nem a horvát rendőrség. (Fotó: DuList)

Fotók: The Dubrovnik Timesstarwarsdubrovnik.com

Címkék: star wars filmek helyszínek forgatási fotó episode8

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr978464242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elemes 2016.03.11. 23:31:22

sajnos az SW7 annyira elásta a történetet, hogy a látványért önmagában nem fogom megnézni az SW8-at :-(

Köldök_szösz 2016.03.12. 10:47:32

juhú! Még a 7-et sem láttam ...

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2016.03.12. 11:06:20

@elemes: Én egy Rian Johnson-filmet akkor is megnéznék, ha nem Star Wars lenne, de rábeszélni nem foglak. :)

@Túrós: Ha minden igaz, áprilistól DVD-n.

steery 2016.03.12. 13:31:48

A kérdés az: vajon a forgatás befejeződése után lebontják és eltüntetik az összes díszletet vagy a helyiek kérésére meghagyják, hogy SW zarándok helyszín legyen belőle, ahol a következő évtizedekben özönlenek majd a turisták?

odamondó 2016.03.12. 14:45:53

@elemes: kösz. Le is írtad a lényeget. A 7es pocsék történet építése után ezt képtelenség jól folytatni.
süti beállítások módosítása