A Pinewood stúdió udvarán leparkolt a Millennium Falcon — erről tanúskodnak a brit Daily Mail által közölt légi fotók, amelyek a VIII. Epizód forgatásának otthont adó Pinewood stúdió fölött készültek.

Ám nem is a Star Wars legendás űrhajója a legizgalmasabb dolog, amit a képeken felfedezhetünk, hanem hogy a stáb a stúdió területén megépítette a pontos mását annak a helyszínnek, ahol Az ébredő Erő zárójelenetét forgatták.

fotók: Daily Mail

A fotókon jól felismerhetők a filmbéli Ahch-To bolygó, vagyis az írországi Skellig Michael szigetének jellegzetességei, a sziklák közt kanyargó, ősi lépcsők és a leszállóhely, ahol Csubakka és Ray landolt az Ezeréves Sólyommal.

Rian Johnson rendező stábja tavaly ősszel visszatért az eredeti helyszínre, ahol forgatott pár napot, mivel azonban Skellig Michael szigete természetvédelmi terület, világörökségi oltalom alatt áll, nehezen megközelíthető és az időjárás viszontagságainak is ki van téve, érthető, hogy a filmesek London mellett is megépítették a helyszínek másolatát. Persze könnyű úgy, hogy a pénz nem nagyon számít.

Két másik díszletet is sikerült lencsevégre kapni a stúdió területén. Az egyik a Falcon díszletének szomszédságában áll, és egy hatalmas térnek, illetve egy épület grandiózus bejáratának látszik, még félkész állapotban.

ep8_pinewood_201604_06.jpgfotó: Daily Mail

A másik, szintén félkész díszlet mintha egy város kulisszája lenne, egy furcsa formájú épülettel és sok középkori jellegű házzal. Egyelőre ennyit lehet kivenni a még javában épülő díszletből.

ep8_pinewood_201604_03.jpgfotó: Daily Mail

A film február óta tartó forgatása egyébként a héten érkezett félidejéhez. Ezt Rian Johnson tette közzé a közösségi médiában, ahol maga is megosztott két forgatási fotót.

Címkék: star wars filmek helyszínek forgatási fotó Rian Johnson episode8

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr258676134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.05.01. 13:35:44

Ez tutira az a bolygó ahol Lúk kiképzi Réjt! És ott van a zezeréves sólyom apám de atomzsírállat királyság!

☉ ☾ 2016.05.01. 17:14:53

Nagyon büdös már ez az egész Star Wars.

Ejjnye Bejjnye 2016.05.01. 22:21:54

@☉ ☾: Az előző is, a nagy felhajtás ellenére gyenge volt. Nem tudnám megnézni még egyszer. De ami igazán bosszant, hogy ma is vagy 3-4 cikk foglakozik így vagy úgy úgy a SW-sal. Tehát beindult a nagy reklámhadjárat, hogy mégy egy kaki filmet eladjanak úgy, mintha értéket képviselne.

Hiryu2,01 2016.05.02. 08:01:46

@Ejjnye Bejjnye: Tehát: szar az életed, és trollkodásban éled ki magad, de ahhoz is tehetségtelen vagy.
Helyedben öngyilkos lennék.

Floodland 2016.05.02. 08:23:56

De jó képek, köszönjük. Epedve várom az infokat, képeket és végre. :) A furcsa formájú, középkori épületek lehet, hogy összefüggésben lesznek a dubrovniki helyszínnel valahogy. Ott is valami ilyesmi építészeti stílust láthattunk.

Ejjnye Bejjnye 2016.05.03. 21:13:54

@Hiryu2,01: A mondanivalómat nem tudod cáfolni, ellenben ismeretlen személyemmel kapcsolatban projektálsz. Nem nekem kell segítség.

Leyloren 2016.05.03. 23:11:22

Mi lehet az a nagy, fekete, vasmacska alakú, kiszáradt fának tűnő vmi az első képen? Talán vmi darkside jelkép... Mint a BV-ban Yodánál, ha már a párhuzamoknál tartunk. :-)Kíváncsian várom a VIII. részt.

Floodland 2016.05.04. 13:42:19

@Leyloren: Lehet, hogy abban a vasmacska alakú nagy fában lakil Luke.:D
...és miért ne? Jövő decemberben kiderül. :)

Leyloren 2016.05.05. 23:52:25

@Floodland: Lehet...:D Vhol láttam egy képet azokról a kőkunyhókról is ami a film végén volt a szigeten. Írországban megépítették a díszletet dettó ugyanúgy mint a fenti képeken az eredeti pontos másaként. Gondolom ott is vmit forgatnak a VIII-hoz.
Nekem vhogy mindig Luke fekete,fém keze jut eszembe ezekről a képekről. Lehet, hogy már félig Darkside? (meg a TFA 2.előzetesében is hallani a hangjában a visszhangot Vader hangján, csak a szuszogása hiányzik) Tutira veszem, hogy vmi ilyen lesz a VIII.-ban :-)
süti beállítások módosítása