Vajon ki a jobb rendező: George Lucas vagy J.J. Abrams? A kérdést sokan fogják feszegetni a következő években, ám az élet talán mindkettejüknél jobb rendező. Mert van abban valami sorsszerű, hogy szinte még ki sem hűlt a hetven szál gyertya George Lucas születésnapi tortáján, amikor feltűnt egy hatalmas római hetes az angol Pinewood Studios épületén, jelezve: Abrams a mai napon elkezdte forgatni a Star Wars VII. Epizódot, az első Lucas nélküli Csillagok háborúja-filmet.

A napokban megnéztem a klasszikus trilógiát. Igen, azt a bizonyos régit, amely mindannyiunk szívének kedves. Még mindig kívülről fújom valamennyi dialógusát, és ha meghallok egy részletet a filmzenéből, a fejemben peregnek a hozzá tartozó képkockák.
Sosem tartoztam azok táborába, akik szerint az előzmény trilógia "megölte az űreposzt" vagy — hogy még nagyobb szavakkal dobálózzak — lerombolta volna a gyermekkorunkat. Ám tény, hogy amióta teljessé vált a hatrészes ciklus, nem sűrűn vettem elő életem legmeghatározóbb filmsorozatának fejezeteit. Most mégis késztetést éreztem, és miközben a homokjáró gyomrában utazó R2-D2 és C-3PO zötykölődését figyeltem, azon töprengtem el, hogy ma már nem készítenek olyan filmeket, mint 1977-ben.

Új remény

Amikor 2012 júniusában George Lucas, a Star Wars szülőatyja a Lucasfilm élén megnevezte utódjának Kathleen Kennedyt, már sejteni lehetett, hogy a Lucas-birodalom jövője tartogat még izgalmas fejezeteket. Ha egy filmes cég élére Hollywood elmúlt harminc évének egyik legmenőbb producere kerül, valószínűleg a dolga nem csupán annyi lesz, hogy ápoljon egy hagyatékot. Márpedig az E.T.-től az Indiana Jones-filmekig, a Hatodik érzéktől a Jurassic Parkig, a Vissza a jövőbe-trilógiától az Őslények országáig, a Schindler listájától a Lincolnig... Szóval Kennedy életművére tekintve, hirtelen nem lenne könnyű nála sikeresebb producert megnevezni az álomgyár berkeiben.

A sejtelmek aztán be is igazolódtak. Még az esztendő végén megköttetett egy négymilliárd dolláros üzlet, Lucas eladta több mint négy évtizeden át épített cégbirodalmát és — maradva a nagy szavaknál — szellemi hagyatékát a The Walt Disney Companynek, amely az üzlet bejelentése napján világossá tette: a következő években ontani kívánja a Star Wars-filmeket, és azonnal el is kezdődtek egy harmadik filmtrilógia előkészületei.
A lépés tulajdonképpen teljesen ésszerű volt, mind a visszavonulást tervező Lucas, mind a sikertémára éhes Disney szempontjából. A Lucasfilm amúgy is számos szálon kötődött az egérvárhoz, elég csak a Disneyland élményparkok rendszeres Star Wars-programjaira gondolni, az pedig csupán érdekesség, hogy valaha Lucas neve is felmerült a hollywoodi óriásstúdió fejeként, míg alakját, szerepét sokan és sokszor hasonlították már Walt Disneyéhez.

Star Wars VII — az első csapó (fotó: Bad Robot) 

Lucas döntése mégis hatalmas pálfordulást jelentett. A Star Wars atyja ugyanis a kilencvenes évek végétől minden megszólalásában következetesen azt vallotta, hogy űreposza pontosan hat filmes epizódból áll, és erről már-már olyan kategorikussággal nyilatkozott, mint aki végrendelete első passzusában kötötte ki, hogy új filmmel senki nem gazdagíthatja a Csillagok háborúja univerzumát.
Mondhatnánk, hogy az előzménytrilógia körüli felhajtásban ez csupán marketing fogás volt a részéről (a nyolcvanas években még kilenc és tizenkét epizódos tervekről is nyilatkozott), de Lucas valóban úgy készítette el az 1999 és 2005 között bemutatott új filmeket, hogy egyetlen történetszálat sem nyitott, amelyet egy későbbi folytatásnak kellene elvarrnia.

Hogy mégis miért történt ez a száznyolcvan fokos fordulat? Engedtessék meg, hogy gyermekkorom egyik legjobban tisztelt idoljáról feltételezzem, elsősorban nem a négymilliárd dollár motiválta! Véleményem szerint ahhoz, hogy megértsük Lucas két ellentétes álláspontját, nem csupán a filmjeit kell ismernünk, látnunk kell azt is, mi az, amit a pályája során felépített és kiharcolt.
Lucasról már most egyetemi aulát és világhírű filmes műtermet neveztek el, és biztos vagyok benne, hogy halála után nem sokkal jelentős filmes díj is viselni fogja a nevét. Mégis, ha egy emberöltő múlva emlékezni fognak rá, meggyőződésem szerint nem a nem-lineáris vágás vagy a digitális filmtechnika úttörőjeként, és még csak nem is Indiana Jones megálmodójaként fogják emlegetni, hanem a Csillagok háborúja alkotójaként.

George egyszer azt mondta nekem, amikor majd meghal, úgy fognak hivatkozni rá: George Lucas, a Star Wars létrehozója

— mesélte egy tavalyi interjúban Robert Iger, aki a Disney részéről nyélbe ütötte a Lucasfilm megvásárlását. Való igaz, George Lucas életműve — elhomályosítva a filmipart forradalmasító számos törekvését is — a filmvászonra álmodott űreposza, az univerzum, amelyet teremtett, a filmfolyam, amelyen generációk nőttek fel. Ám a Star Warsszal Lucas nem csupán hat filmet hozott létre, hanem egy egész világot. Ezt kevés alkotó mondhatja el magáról, Lucas helyzete azonban még ennél is speciálisabb: pályája során kiharcolta magának a stúdióktól való totális függetlenséget, és elérte, hogy teljes mértékben saját maga rendelkezzen a filmjei és a maga teremtette világ felett.

Lucas ezt a vívmányt felbecsülhetetlen értéknek tartotta az évtizedek során, és mindig is óvni akarta a Star Warst, még ha olykor úgy is tűnt, éppen tőle kellene megóvni azt. Jöttek a klasszikus Star Wars-trilógia újabb és újabb felújításai, amelyek jelezték, valamit mindenáron szeretne — de nem mindig tud — kezdeni ezzel a szabadsággal. Pótcselekvésnek tűnhet, ám azt hiszem, valójában mániákusan próbálta összecsiszolni az életművét. Mint egy festő, aki egész életében egyetlen monstre képen dolgozik, és képtelen befejezettnek tekinteni azt.
Másfél évtizednyi várakozást követően ősz fejjel elkészítette az előzmény trilógiát is, hogy teljessé tegye a művét. Az előzmény filmekben is van mit szeretni és sok mindenért lehet azokat kritizálni, ezért máig megosztják nem csupán a széles publikumot, hanem a rajongótábort is. Ám ami vitathatatlan: az ezredfordulón készült trilógia a nyolcvanas évek óta dagadó hatalmas elvárásnak nem volt képes megfelelni, ráadásul közben beköszöntött az internet korszak, így a negatív véleményhullám az alkotóhoz is elért.

George Lucas és teremtményei 1983-ban (fotó: Lucasfilm)

A mester mindenáron szépíteni akart, már azzal is, hogy — eredeti terveivel ellentétben — maga rendezte az előzmény trilógia második és harmadik darabját. Érthető módon, nem akart minden idők legnagyobb csalódást keltő filmjének rendezőjeként visszavonulni, de a folytatások fogadtatása sem volt felhőtlen. Ha nem tetszik a festmény, javítsuk fel egy impozáns kerettel — gondolhatta Lucas, amikor Star Wars-tévésorozat indítását vette tervbe. Jó ötletnek tűnt, a sorozat nyilván más polcra került volna, mint a hat mozifilm, de mégis visszaadhatta volna a csalódott rajongók kellemesebb szájízét. Meg, mint tudjuk, gyermekkorát. Ám csupán egy animációs sorozatra futotta; a komolyabb tervből, az élőszereplős tévésorozatból nem lett semmi az évek folyamán.

Lucas pedig vészesen közelgett a hetvenhez. Ha nem fáradt volna bele a kritikákba, már akkor sem akarna és valószínűleg nem is tudna az életéből újabb tíz évet egy új trilógia elkészítésére áldozni. Ezen a ponton történhetett, hogy mérlegre tette azt, amit alkotott, és azt, amit kivívott a pályája során. Nem a cégbirodalom és a jogok birtoklása öregbíti a nevét, hanem a "messzi-messzi galaxis", amely generációknak adott meghatározó élményt.

Lucas alighanem rájött, hogy ez az életmű nem akkor fog erősen fennmaradni, ha vitrinbe zárja, hanem ha megengedi, hogy mások keze alatt tovább éljen.

Sokan már az előzménytrilógia idején is azt hangoztatták, hogy át kellett volna adnia a stafétabotot, hiszen húsz éven át nem rendezett filmet. Akkoriban még konkrét neveket is emlegettek, David Finchertől Frank Darabontig. A magam részéről most is azt vallom: Lucasnak akkor még vissza kellett térnie. Ha nem teszi, bárhogy is alakult volna más rendezők keze alatt az előzménytrilógia sorsa, ma azon töprengenénk, milyen lett volna, ha Lucas csak egyszer visszatér a rendezéshez.

A nosztalgia legyen veled!

Ma viszont alig akad, aki ne gondolná, hogy a Star Wars-sagának jót tesz a vérfrissítés. Talán még maga az alkotó is így érez, aki tehát, felülbírálva korábbi álláspontját, átadta az univerzumát, hogy a megbízható Kathleen Kennedy felügyelete alatt az új évezred Lucasai és Spielbergjei meséljék tovább a történetét.

De valóban újak-e az újak?
Kennedy a VII. Epizód rendezőjének azt a J.J. Abramst kérte fel, aki kétségtelenül az új generációt képviseli, viszont abban máris hasonlít Lucasra, hogy elsősorban producerként jeleskedik, rendezőként egyelőre Lucasnál is kevesebb mozifilmet jegyez. Abrams viszi a stábba Michael Kaplan jelmeztervezőt és állandó operatőrét, Dan Mindellt, ugyanakkor a jelek szerint Star Wars-veteránok egész sora veszi majd körül.
A tervek szerint a film zenéjét valamennyi Star Wars-dallam szerzője, John Williams fogja komponálni. Williamst akkor is félistenként kellene emlegetnünk, ha a Superman, a Cápa, az E.T. és a Star Wars közül akár csak kettőnek szerezte volna a zenéjét. De mindegyikét ő szerezte, és még sorolhatnánk tőle közel félszáz Oscar-díjas vagy jelölt, emlékezetes filmzenét. Egy ekkora életmű alapján nehéz lenne megmondani, mikor járt pályája csúcsán (elég sokszor járt ott), de talán annyi kijelenthető, a 82 esztendős mester munkái már nem hordozzák azt az erőt és frissességet, amit a nyolcvanas években.
Aztán ott van a forgatókönyvön dolgozó Lawrence Kasdan, akinek a neve szintén jól cseng a rajongók körében. Olyan filmeknél volt a Lucas-Spielberg páros alkotótársa, mint Az elveszett frigyláda fosztogatói, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér. Ám az ő termékeny korszakát is évtizedekre visszatekintve kellene keresnünk.
Úgy érzem, a legendás nagy öregek bevonása jórészt marketing fogás a Disney és a Lucasfilm részéről, amely a folytonosságot — azon belül is a klasszikus filmekkel való folytonosságot — hivatott sugallni.

 A VII. Epizód első olvasópróbája. A képen (óramutató járásának megfelelően): R2-D2, Harrison Ford, Daisy Ridley, Carrie Fisher, Peter Mayhew, Bryan Burk producer, Kathleen Kennedy producer, a Lucasfilm elnöke, Domhnall Gleeson, Anthony Daniels, Mark Hamill, Andy Serkis, Oscar Isaac, John Boyega, Adam Driver, Lawrence Kasdan író és J.J Abrams író, rendező, producer. (fotó: David James, starwars.com)

És akkor még rá sem tértünk a szereplőgárdára. A Disney adu ásza, hogy az új filmre leszerződtette a klasszikus trilógia főszereplő trióját. Ez valóban szenzáció, a kilencvenes évek végére lemondtam róla, hogy valaha is együtt látom még őket a vásznon, különösen Luke, Leia és Han Solo szerepében. Ám komoly félelmeim is vannak ezzel kapcsolatban. Ki ne tartana tőle, hogy a nagy folytonossági igyekezetben az új Star Wars-film egy galaktikus nyugdíjas találkozóvá válik? Lehet, hogy Harrison Ford hetvenöt esztendősen is jól tartja magát, de Mark Hamill és Carrie Fisher szinte a felismerhetetlenségig megöregedett az elmúlt harmincöt évben.
Nem megnyugtató, hogy a forgatókönyv első változatait író Michael Arndt állítólag épp azért távozott, mert a klasszikus trilógia öregjei helyett már az új generációra szerette volna írni a történetet. És azt sem értem, miért kell Chewbaccát a maszk alatt (!) annak a Peter Mayhewnak játszania, aki évek óta bottal jár.

Vannak azonban biztató jelek is. Például az, hogy a produkció visszatér Angliába, így meríthet a világon egyedülálló brit színjátszásból, amely a szigetországban forgatott klasszikus trilógiának különleges minőséget adott, elég csak a nagyszerű Peter Cushingra vagy a legendás Alec Guinnessre gondolnunk. És szimbolikus jelentőséggel bír az is, hogy a VII. Epizódot a hagyományos módon, celluloidra forgatják, miközben az ezredfordulón Lucas a digitális filmezés úttörője volt az előzményfilmekkel, számos kritikát begyűjtve törekvéseivel.

*

Néhány év után újra elővéve a Star Wars-trilógiát, azt a bizonyos régit, a szívünknek kedveset, eltöprengtem azon, hogy ma már nem készítenek olyan filmeket, mint 1977-ben. De jó filmeket azért még igen. Bármennyire is történetmesélői bravúr az előzményfilmek elkészítése, bármennyire is tökéletes finálé A Jedi visszatér, a Star Wars-filmek sorában csak kettő van, amely igazán jó film — és nem a Gyűrűk Ura vagy a valahányadik Batman-reboot szintjén jó, hanem olyan szinten, hogy a filmtörténet arany könyvében van a helyük: ez pedig az eredeti, 1977-es film, az Új remény és minden idők legjobb folytatása, az 1980-ban bemutatott A Birodalom visszavág.

Most Jeffrey Jacob Abrams rendezőn a sor, hogy forgasson egy jó Star Warst. A mai napon elkezdtek forogni a kamerák, és ezzel új korszak vette kezdetét a saga történetében. Az új rendezőnek sincs könnyű dolga, neki is hatalmas elvárásokkal kell megbirkóznia. Abrams a Csillagok háborúja szerelmesének vallja magát. Ki tudja? Talán ez is segítségére lesz, amikor meg kell hoznia a rá váró számtalan fontos döntést.

Elsőként mindjárt kitalálhatja, hogyan fogja 2015-ben "Walt Disney" feliratra cserélni a ma még elhagyhatatlannak tűnő Fox-fanfárokat.

(A szerző nyolc éven át volt az egykori StarWars.hu portál szerkesztője.)