Talán kevesen tudják, hogy Hollywoodban még nem forgattak Star Wars-filmet. Sosem. George Lucas 1976-ban a londoni Elstree stúdiót választotta, hogy filmre vigye a Csillagok háborúját. A döntést a kényszer szülte, mivel Hollywoodban nem talált olyan szabad műtermet, amely megfelelő méretű lett volna, hogy befogadja a Star Wars ambiciózus díszleteit, ám a helyzet a produkció javára vált; felbecsülhetetlen az az érték, amit a brit stábtagok és az angol színészek tettek hozzá a filmhez. Olyannyira, hogy Lucas A Birodalom visszavágot és A Jedi visszatért is az Egyesült Királyságban forgatta, utóbbit ráadásul a walesi Richard Marquand rendezésében. Másfél évtizeddel később az előzménytrilógia munkálatai is Angliában kezdődtek el, és a hagyományt csupán az szakította meg, hogy a 20th Century Fox az ezredfordulón felépített egy hipermodern stúdiót Sydneyben, így A klónok támadása és A Sithek bosszúja stúdiómunkálatai főként Ausztráliában zajlottak, rövid angliai kitérővel.

2013 májusában a Lucasfilm bejelentette, hogy a Star Wars az új trilógiával visszatér az Egyesült Királyságba, a VII. Epizód forgatásának jelenleg is a London melletti Pinewood stúdió ad otthont. A döntésben jelentős szerepet játszott az angol kormányzat, amely komoly adókedvezménnyel csábította a szigetországba a produkciót. A Disney a költségvetés első 20 millió fontjának negyedét, majd minden további elköltött fontmillió ötödét visszakapja adókedvezmény formájában. Még enné is nagyobb, 30 százalékos adó-visszatérítés jár a film másik forgatási helyszínén, Abu-Dzabiban, ahol épp most gondolkodnak azon, hogy a filmesek által hátrahagyott díszleteket megőrizzék és látogathatóvá tegyék a turisták számára.

osborne20140610.jpgJ.J. Abrams rendező, Kathleen Kennedy producer, a Lucasfilm elnöke és George Osborne brit pénzügyminiszter R2-D2 társaságában a Star Wars: VII. Epizód forgatásán

A VII. Epizód londoni forgatása ellen egyedül J.J. Abrams rendező ágált, aki eddig valamennyi filmjét Hollywoodban forgatta, és a családja miatt nehezen szakadt el Los Angelestől. Ám a Disney és az angol kormányzat között már azelőtt megköttetett a megállapodás, hogy Abrams elfoglalta a rendezői széket, a költségvetési szempontok előtt pedig még neki is fejet kellett hajtani. A felkínált kedvezmények óriási megtakarítást jelentenek a produkció számára, figyelembe véve Alan Horn Disney-főnök szavait, aki szerint egyenként 200 millió dollárt szánnak a filmekre. Összehasonlításképp: Lucas 115 millióból készítette az előzmény trilógia filmjeit, a Disney tehát közel kétszer annyi pénzt költ az új epizódokra. Ha ennek negyedét-ötödét visszakapja a forgatást befogadó országtól, százmillió dollárt is könnyen megspórolhat.

A következő filmről is megállapodtak

Szerdán a brit pénzügyminiszter, George Osborne ellátogatott a VII. Epizód forgatására. A látogatás végén bejelentették, hogy a VII. Epizód után következő Star Wars-filmet, a 2016 decemberében mozikba kerülő spinoffot is a szigetországban fogják forgatni. Ezúttal vélhetően az alkotóknak sem lesz kifogása a helyszínválasztás ellen, hiszen az első önálló Star Wars-film rendezője az angliai kötődésű, walesi származású Gareth Edwards lesz, míg a forgatókönyvet az angol Gary Whitta írja. A forgatás jövőre veszi kezdetét, szintén a Pinewood stúdióban, amely az elkövetkező években jó eséllyel válhat a Star Wars-produkciók állandó bázisává. 

Igaz ez a szigetországra is. A Lucasfilm vizuális effektusokat gyártó leányvállalata, az Industrial Light & Magic február óta önálló műhely felállításán dolgozik Londonban. A San Fransisco-i székhelyű ILM első európai irodájában a tervek szerint akár 200 szakember is dolgozhat majd, és nem csupán a Star Wars-filmek trükkjein. A londoni műhely a látványtervezéstől, a previzualizáción át, a kész effektusokig, teljes kiszolgálást fog nyújtani a filmes produkciók számára.

"A Star Wars nem is lehetne jobb kezekben" — méltatta a brit filmes szakembereket Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke, George Osborne pedig azt hangsúlyozta, hogy a Star Wars-filmek forgatása hatalmas lökést ad országa magasan képzett kreatív szektora számára.

Anglia tehát továbbra is marad a Star Wars-produkciók otthona. Pinewoodban pedig valószínűleg jó ideig nem lesz érdemes elbontani a Millennium Falcon díszletét.

Címkék: star wars filmek spinoff helyszínek episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr716296528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása