Vasárnap Los Angelesben megtartották Az ébredő Erő nemzetközi sajtókonferenciáját. Ez nagyon hivatalosnak hangzik, de valójában oldott hangulatú esemény volt, sok poénkodással.
J.J. Abrams rendező, Kathleen Kennedy producer és Lawrence Kasdan forgatókönyvíró mellett Carrie Fisher, Harrison Ford, Daisy Ridley, Adam Driver, Lupita Nyong'o, John Boyega, Gwendoline Christie és Oscar Isaac lépett pódiumra. Az eseményre Bob Iger, a Disney-birodalom első embere is kíváncsi volt, aki a közönség soraiban foglalt helyet.

Néhány érdekesség az elhangzottakból:

Lawrence Kasdan szerint Kylo Renhez hasonló figura még nem volt a Star Warsban. Nem teljesen százas a fickó, vagy ahogy Adam Driver mondja, van benne valami rendezetlenség.

kyloren_fanart.jpg

Kasdan elmondta, hogy a forgatókönyv írása során sokat emlegették Akira Kurosawa filmjeit, de sokszor került szóba a Flash Gordon, illetve John Ford filmjei is, amelyek egyaránt hatással voltak az eredeti Csillagok háborújára.

Arra a kérdésre, van-e humora Leia hercegnőnek, Carrie Fisher azt válaszolta, nyilvánvaló, hogy van, máskülönben nem hordana olyan frizurákat. Fisher szerint a kakaós csigák után az új filmben a „pávián segg” frizura lesz a menő. Ha meglátjátok, úgyis érteni foogjátok. :)

A Lupita Nyong'o által életre keltett Maz Kanata ugyan digitális szereplő, de a színésznő ott volt a díszletben, és a többi színésszel együtt játszott. J.J. Abrams elmondta, hogy sokat kísérleteztek a szereppel. „Még sosem csináltam ilyet egy színésszel.” Lupita számos variációt kipróbált, különösen sokat kísérletezett, hogy megtalálja a karakter hangját.

Az új nevek kitalálásánál Abrams és Kasdan egyetlen szempontja az volt, tetszik-e nekik a név. BB-8 neve egyből adott volt, Rey, Finn és Poe neve számos variáción ment keresztül, Kylo Ren és Maz Kanata neve viszont korán megszületett.

Aligha meglepő, de sem Jar Jar, sem ewokok nincsenek a filmben.

Az alkotók referenciaként legtöbbször A Jedi visszatért vették elő, hiszen Az ébredő Erő annak folytatása.

Abrams Michael Kaplan jelmezeit dicsérte. Kylo Ren külsején töprengtek a legtöbbet. Több száz variáció született. Phasma kapitány későbbi jelmeze volt az egyik változat. A történet azt kívánta, hogy Kylo Ren öltözékével más irányba menjenek, Phasma viszont a rendező egyik kedvenc szereplője lett.

captain_phasma.jpg

A Star Wars nem fogja másolni a Marvel-filmeket. Ahogy korábban, úgy ezután sem lesz a stáblista végén bónusz jelenet, sem ízelítő a soron következő Star Wars-filmből.

Arra a kérdésre, ki mitől félt a film készítése során, sokféle válasz született. Ridley számára az első forgatási nap volt rémisztő. Lupita Nyong'o a motion capture 360 fokban elhelyezett kameráit vélte ijesztőnek. Driver azt a gondolatot találta félelmetesnek, hogy a Star Wars mitológiájának részévé válnak. Fisher amiatt volt ideges, hogy ennyi idősen viszont kell látnia magát a mozivásznon. Kasdan azt mondja, az írás során nem érzett félelmet, csak izgalmat a lehetőség miatt, illetve hogy tudnak-e olyan filmet készíteni, ami ennyi ember várakozásainak megfelel. Abrams legijesztőbb napja érthető módon az volt, amikor Harrison Ford megsérült a forgatáson.

Kathleen Kennedy elmondta, hogy nincs a trilógia minden momentuma megtervezve, de a különböző alkotók szorosan együttműködnek. A színészek már nem sokat pihenhetnek, januárban kezdődik a VIII. Epizód forgatása.

Frissítés: Időközben videofelvétel is érkezett a Flicks and the City jóvoltából, így az esemény hangulatáról is képet kaphatunk. A beszélgetés első részében J.J. Abrams, Daisy Ridley, Adam Driver, Lupita Nyong'o, Carrie Fisher és Lawrence Kasdan szerepel:

A második rész vendége Harrison Ford, Kathleen Kennedy, John Boyega, Gwendoline Christie és Oscar Isaac:

Címkék: star wars filmek episode7 episode8

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr118147482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása