Hamar trilógiává bővül az új Han Solo keresésével foglalkozó cikkeim sora. Elsőként arról olvashattatok, hogy a Lucasfilm minden idők legszélesebb merítésével keresi a színészt, aki 2018-ban Harrison Ford nyomdokába léphet. Nemrég azt is megtudhattuk, hogy a jelöltek több ezres névsora mára alaposan leszűkült, és hamarosan meglehet az az egy, aki a fiatal Han Solo szerepébe bújik.

Ma viszont arról fogok írni, aki a rajongók által legtöbbet követelt jelölt a szerepre. Ő a 25 esztendős Anthony Ingruber.

Ingruber azzal hódította meg a Star Wars-rajongói közösség jelentős részét, hogy van Youtube-on egy — még 2008-ban készített — videója, amelyen Harrison Ford Han Solo-alakítását utánozza.

Igazi Youtube-látványosság, milliós nézettséggel, tessék:

Ugye jól csinálja? Már meg is van az új Han Solo, nem igaz?

Nem, nem igaz.

Ez ugyanis, szögezzük le, nem színészet. Ez egy vásári mutatvány.

Aki nem látja és nem érti a különbséget, annak fogalma sincs a színjátszás lényegéről, és elképzelésem sincs, mit szokott élvezni egy színész játékában.

A Bagi-Nacsa duó játszhatja a többi szerepet? Ők is fergetegesen utánoznak. Persze, igazságtalan a hasonlatom, mert a kanadai Youtube-hős valóban hasonlít Harrison Fordra. A gond az, hogy ez minden, amit nyújtani tud.

Emberek, Han Solo szerepéről beszélünk! A Star Wars egyik, ha nem a legjobb karakteréről! Mi tette naggyá Solót? Harrison Ford száraz sármja, világsztárhoz méltó kisugárzása, természetessége és a benne rejlő őszinte csibészség.

Mi van meg ebből Ingruberben? A szemöldökmozgatás.

Mégis egyre erősebb a világhálón az Ingrubert komolyan követelők hangja. „Ingruber vagy senki!” — hangoztatják néhányan már-már Bieber-rajongókat megszégyenítő fanatizmussal.

Persze, tudom, miből fakad az Ingruber iránt táplált vak bizakodás. Az oka nem más, mint a Ford iránti ragaszkodás, amit egyikünknek sem lesz könnyű legyűrni. De higgyétek el, kedves rajongók, Han Solo csak akkor fog újra megelevenedni a mozivásznon, ha az őt alakító színész a karakter személyiségét idézi fel, nem Harrison Ford belénk ivódott mimikáját!

Az Ingruber-hívek azzal érvelnek, hogy a kanadai immár megtalálta útját a mozivászonra, és való igaz, hét év elteltével megkapta a lehetőséget, hogy egy filmben is megmutassa egyetlen tudományát. Amikor az Age of Adaline című film alkotóinak pontosan arra volt szüksége, hogy valaki néhány flashback jelenetben eljátssza Harrison Ford fiatalkori mását, a Youtube-videó nyomán megkeresték Ingrubert, és a videomegosztóról a mozivászonra importálták a fiatalember utánzó mutatványát.

Nézzük is meg, mit hozott ki magából egy rendező kezei között!

Ugyanazt.
Látszik, milyen kínosan rossz, amikor egy színész nem saját magán próbálja meg átszűrni a szerepet, hanem egy másik színész ismert gesztusait utánozza. Ha ezt egy film főszereplőjétől kellene két órán át néznem, nem tudom, mit kezdenék magammal.

De tegyük fel, hogy Ingruber tökélyre fejleszti a tudományát! Akkor sem tudom, ki szeretne végignézni egy olyan filmet, amelynek főszereplőjén nem érzelmeket, nem a maga természetességéből fakadó emberi rezdüléseket látni, hanem azt, hogy milyen remekül utánozza azt a bizonyos másik színészt.

Nincs semmi egyéb bajom Anthony Ingruberrel. Felőlem remekül alakíthatná Han Solót akárhány Star Wars-regény borítóján. Sőt, ha egy rövid flashback jelenetről lenne szó a VIII. Epizódban, azzal is kibékülnék. De egy nagyjátékfilm főszerepe más, és Han Solo szerepe olyan kvalitásokat kíván, amelyek benne nincsenek meg.

Van kisugárzása? Sármja? Jelenléte? Nincs. Egy mutatványa van, ami már most unalmas és kínos:

A Han Solo-film eleve nem kis kockázat az alkotói számára, az alkalmas főszereplő megtalálása pedig igazi kulcskérdés. A Chris Miller-Phil Lord rendező páros (A Lego kaland) ugyan műanyag LEGO figurákból is képes volt már színészt faragni, de ennek a filmnek az élére egy jó színész kell, aki beleteszi a szerepbe önmagát, és magával ragadja a közönséget. Nem pedig egy karikatúra.

Félreértés ne essék, ha a Disneynél valaki be nem rezel a rajongói hisztériától, biztos vagyok benne, hogy nem Anthony Ingruber fogja játszani Han Solo szerepét. Nincs az a filmrendező, aki egy utánzó művészre főszerepet osztana, különösen nem egy ilyen legendás szerepet.

Akkor mégis miért tartottam fontosnak írni róla?

Mert elejét akarom venni a fölösleges csalódásnak, az ostoba petícióknak (azt hiszem, ezzel már el is késtem) és legfőképp a főszerepet meghallgatások hosszú során át elnyerő színész iránti indulatnak, amiben enélkül is bőven lesz része, bárki is legyen a befutó.

Kathleen Kennedy producer és Lawrence Kasdan forgatókönyvíró gyerekkorom hősei, megbízom bennük, és ugyanígy bízom a Lord-Miller párosban is, hogy együtt megtalálják a legalkalmasabb Han Solót.

Talán csak hetek kérdése. Addig még megküzdök az ostoba ingruberizmussal.

han_solo_anim.gif

Update:

Hogy lássuk, messze nem minden rajongó vevő az ingruberizmusra, az alábbi videóban a Collideres srácok is elmondják, miért nem alkalmas a Han Solo-film főszerepére.

Címkék: star wars filmek spinoff színészek Han Solo

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr468273838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kószák egyike 2016.01.15. 13:31:09

Teljesen egyetértek veled. Vétek lenne erre a ripacsra bízni Hant.
Én a Scott Eastwood tartanám a legjobb választásnak.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2016.01.15. 20:00:30

@kószák egyike: Eastwood mellett az szólhat, hogy férfiasabb megjelenésű a többi jelöltnél, és szerintem a legtöbben emiatt pártolják. Viszont ellene szól, hogy fiatal Han Solónak kissé már túlkoros.
Persze nem ismerjük a forgatókönyvet, így azt sem tudjuk, melyik szempont milyen súllyal esik a latba.

kószák egyike 2016.01.16. 13:05:36

@OvibanKenobi: A korral kapcsolatos érv jogos, viszont smink meg borotva kérdése, hogy kölyök képe legyen. De valóban a dolog forgatókönyv függő lesz. Nyilván ha a homokozóban kell neki m.falcon pogácsákat gyártania és kis műanyag rohamosztagosok elöl eldugnia a csempész csokit akkor öreg lesz. ;)

Nálam minden Eastwood mellett szól a többi jelölthöz képest.

OvibanKenobi · http://ovibankenobi.blog.hu 2016.01.16. 15:40:53

@kószák egyike: Annyit tudunk, hogy ez alapvetően egy kalandfilm lesz. Han Solo gyerekkorát nem akarják bemutatni. Hál'Istennek. :)

kószák egyike 2016.01.17. 23:40:02

@OvibanKenobi: Látom átjött az irónia. :P ;)
Amúgy meg miért ne? Ha Dart Vader gyerekkorát be lehetett mutatni akkor a kis Han is játszhat csempészesdit a homokban...
Na jó ez viccnek is rossz, bízzunk benne, hogy akkora szarvashibát nem követnek el mint az I-II-III.
süti beállítások módosítása