Amikor először hallottam a felvetést, hogy az új Star Wars-filmek egyike a fiatal Han Solóról szólhat, az első gondolatom az volt, ez teljesen naiv elképzelés, ami nem fog megvalósulni.
Hiszen az űrcsempész ikonná vált alakja negyven éve elválaszthatatlan Harrison Fordtól, és a Star Wars-filmekben egyébként sem szokás egy karaktert több színésszel eljátszatni, hacsak nem telik el fél emberöltő a történetben.

ep4_han_csubi.jpg

Most mégis izgalommal tekintek a megvalósulás küszöbén álló, bár egyelőre cím nélküli Han Solo-film elé. Hogy miért? Több okból.

Először is azért, mert a film forgatókönyvét Lawrence Kasdan írja, akinél autentikusabb személy nem létezik a feladatra. Forgatókönyvíróként ő formálta Ford pályájának két legikonikusabb karakterét, Han Solo és Indiana Jones figuráját.

A másik ok a rendezők személye. Phil Lord és Chris Miller védjegyévé vált, hogy olyan ötlethez nyúlnak, amelyből simán lehetne óriási katasztrófa, a végeredmény mégis valami egyedi és zseniális (lásd: A Lego-kaland). Pontosan ezt remélem a Han Solo-film esetében is.

Az ötlettől a forgatókönyvig

A Han Solo-film ötlete nem mástól, mint a Star Wars szülőatyjától, George Lucastól származik. Lucas 2012 őszén még tárgyalásban volt a Disneyvel a Lucasfilm és a Star Wars jogainak eladásáról, amikor megkereste egykori alkotótársát, Lawrence Kasdant, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér forgatókönyvíróját, hogy harminc év elteltével írjon ismét Star Wars-filmet. Kasdan a múltban már többször elutasította Lucas megkeresését, ezért a Star Wars atyja új taktikát választott; nem egy konkrét forgatókönyv megírására kérte fel Kasdant, hanem bemutatta neki valamennyi filmötletét, és felajánlotta, hogy válassza ki maga azt a témát, amelyik leginkább tetszik neki.

Kasdan a Han Solo-film ötletét találta a legérdekesebbnek, bár ebben leginkább a karakter játszhatott szerepet. „Mindig Han Solo volt a kedvencem” — mondja.

lawrence_kasdan_tfapremier.jpgLawrence Kasdan forgatókönyvíró

Kasdan hamar elkezdett dolgozni az önálló Solo-kaland forgatókönyvén, ám 2013 októberében félre kellett tennie ezt a munkát, mivel a Lucasfilm felkérte, hogy J.J. Abramsszel karöltve vegye át az új Star Wars-trilógia első részének írói feladatait.

Kasdan körülbelül egy évnyi kitérő után tért vissza a Solo-sztorihoz, és ekkor már a fiát, Jon Kasdant is bevonta a projektbe társ-forgatókönyvíróként. „Jól jön az inspiráció, és Jon nagyon jó, rengeteg energiát tesz a munkába” — nyilatkozta az ifjabbik Kasdanről, aki eddig többnyire televíziós munkákat jegyzett, de 2012-ben a Sundance filmfesztivál nagydíjára jelölték a saját maga által írt és rendezett The First Time című filmért.

A rendezők

2015 júliusában jelentette be a Lucasfilm, hogy a Han Solo-filmet Christopher Miller és Phil Lord párosa fogja rendezni. Kettejük korábbi munkái közé tartozik a Derült égből fasírt című animációs film, az élőszereplős műfajból a 21 Jump Street, 22 Jump Street sorozat, illetve 2014 egyik sikerfilmje, A Lego-kaland. Amellett, hogy humorban erősek, jelenleg azt tartják róluk Hollywoodban, hogy amihez nyúlnak, arannyá változik. Reméljük, ez a forma minimum a Star Wars-film befejezéséig kitart.

„Megígérjük, hogy bevállaljuk a kockázatos dolgokat, és hogy friss élményt fogunk adni a közönségnek” — olvashattuk a rendező páros biztató mondatait a Lucasfilm által kiadott közleményben.

lord_miller_bafta.jpgPhil Lord és Chris Miller

Az örökké párban alkotó Miller és Lord (csodálkozom, hogy még senki nem aggatta rájuk a Lord Miller nevet) nem csupán tehetséges rendező, író és producer, hanem két sziporkázó humorú fickó, ami bizonyára nyomot hagy majd ezen a filmen is.

„Ha valaki megnézi, kiket választottunk rendezőnek, sejtheti, hogy igazán szórakoztató és vicces filmre készülünk. Han Solo az a szereplő a Star Warsban, akiről mindenki tudja, hogy szellemes és jó humorú figura. Ez most sem lehet másképp” — nyilatkozta Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnök asszonya.

Előre sorolva

A Disney szárnyai alá került Lucasfilm az új trilógia mellett egyszerre három önálló Star Wars-film — úgynevezett antológiafilm — tervezését indította el. Ezek közül az első a 2016-ban bemutatott Zsivány Egyes volt, amely ékesen bizonyította, hogy a különálló kalandoknak is van létjogosultsága a Star Wars filmes univerzumában.
A Han Solo-film eredetileg harmadikként készült volna el az önálló filmek sorában, és 2020-ra tervezték a bemutatását, ám a második antológiafilm körüli bonyodalmak (Josh Trank rendező távozása) miatt a Han Solo-filmet előbbre sorolták. A bemutató kitűzött időpontja így 2018. május 25-re (épp a Star Wars bemutatásának 41. évfordulójára) került át, és a döntést követően, 2015 nyarától felgyorsultak a film előkészületi munkálatai.

A történet

Ahogy a nyilatkozatokból kitűnik, a Han Solo-film nem egy sötét, alvilági história lesz, sokkal inkább számíthatunk könnyed, szórakoztató és sok humorral átitatott kalandfilmre.

A film cselekményét egyelőre homály fedi, ám az biztos, hogy a történet a Birodalom korában játszódik, évekkel azelőtt, hogy Han Solo csatlakozik a felkelők szövetségéhez. A Lucasfilm annyit árult el, a filmből megismerjük majd, hogyan vált Solo azzá a dörzsölt csirkefogóvá, akivel Luke Skywalker és Obi-Wan Kenobi találkozik az 1977-es Új remény kantinjelenetében.

hansolo_greedo.jpg

„Milyen volt mielőtt megedzette az élet, mielőtt elszenvedte a maga csalódásait, mielőtt magára öltötte ezt a cinizmust? Hogyan vált ilyenné?” — mesélt Kasdan még 2015-ben az őt foglalkoztató kérdésekről a Los Angeles Timesnak.

Ám az alkotók hangsúlyozzák, a Han Solo-film elsősorban nem eredettörténet lesz, hanem egy kalandfilm — a még nem annyira legendás Han Solo kalandja. Nem fogjuk megismerni az űrcsempész gyerekkorát, vagy hogy hol cseperedett fel.

Nem akarjuk azzal tölteni az időt, hogy olyan kérdéseket válaszolunk meg, amelyekre, őszintén szólva, nem hiszem, hogy bárki választ várna

— fogalmazott egy interjúban Kathleen Kennedy.

Ez, persze, nem jelenti azt, hogy Han Solo múltjának néhány fontos eseménye ne férne el a cselekményben. Vajon megtudjuk, hogyan szegődött hűséges társául Csubakka? Megismerjük, hogyan nyerte el a Millennium Falcont Lando Calrissiantól? Esetleg az is kiderül, hogyan tette meg űrhajóján azt a bizonyos Kessel Futamot mindössze 12 parsec alatt? Bármelyik elképzelhető, és Jabba vagy Boba Fett felbukkanása sem lenne sokkoló meglepetés a filmtől.

Az alkotóknak azonban ezeknél sokkal döntőbb jelentőségű kérdésre is választ kellett találni:

Ki játssza Han Solót?

Lawrence Kasdan így fogalmazott a leendő főszereplőről: „Valaki olyat szeretnél, aki nem pont ugyanolyan, mint Harrison. Olyat akarsz, aki csak érzékelteti őt. Olyan ez, mint amikor megfilmesítesz egy könyvet, és én megfilmesítettem egy párat: nem akarod szóról szóra adaptálni, azt szeretnéd, ha a lényege jönne át.”

A Hollywood Reporter megfogalmazása szerint a Disney és a Lucasfilm minden idők legnagyobb szereplőválogatását rendezte, hogy megtalálja Harrison Ford utódját. Jeanne McCarthy szereposztó rendező hosszú hónapok keresése során több mint 2500 tizennyolc és harminckét év közötti színészt hallgatott meg Han Solo szerepére.

A választás végül a huszonhat esztendős, viszonylag ismeretlen Alden Ehrenreichre (Áve, Cézár!) esett, akit még kamaszként Steven Spielberg fedezett fel.

hansolo_szereplogarda.jpg

Ehrenreich mellett a Lando Calrissiant alakító Donald Glover (Mentőexpedíció), a Csubakkát játszó Joonas Suotamo (Az ébredő Erő), Woody Harrelson (Született gyilkosok), Phoebe Waller-Bridge (Fleabag), Emilia Clarke (Trónok harca), Thandie Newton (Westworld) és Michael Kenneth Williams (Aznap éjjel) is szerepel a filmben. Fent a forgatáson készült első csoportkép látható.

A forgatás

A Zsivány Egyes pozitív fogadtatása és egymilliárd dollárt meghaladó bevétele után a Lucasfilm nagy önbizalommal láthatott neki a második önálló Star Wars-film munkálatainak.

A kamerák 2017. január 30-án kezdtek el forogni, de a film érdemi forgatása február 20-án vette kezdetét a londoni Pinewood filmstúdióban, amely immár a Star Wars-filmek forgatásának állandó otthona. A külső forgatási helyszínek egyelőre nem ismertek, de pletykaként már felmerült többek közt a Kanári-szigetek neve.

Lawrence Kasdan az írás mellett produkcióvezetőként is felügyeli a Han Solo-film munkálatait. A film másik produkcióvezetője Jason McGatlin (X-Men, Tintin kalandjai, Világok harca, Star Wars: Lázadók sorozat), producere Kathleen Kennedy, társproducere pedig Will Allegra, aki a rendezőpáros korábbi filmjeinél is bábáskodott.

A filmet az Érkezés frissen Oscar-díjra jelölt operatőre, Bradford Young fényképezi.

A produkció munkacíme Red Cup (vicces utalás az piros eldobható poharakat gyártó Solo Company termékére).

A bemutató dátuma ugyan 2018. május 25-re van kitűzve, de az elmúlt két év tapasztalatai alapján nem lenne meglepő, ha a Disney-éra többi Star Wars-filmjéhez hasonlóan a Han Solo-film premierje is átkerülne karácsonyra.

star_wars_idovonal_d23.jpg

Antológiafilmek, Star Wars-történetek

Az önálló Star Wars-filmek ötlete magától George Lucastól származik. „Már az első beszélgetéseink során említette, hogy nem csupán a saga folytatására lát módot. Kifejezetten érdekelte, hogy milyen más történeteket lehetne elmesélni ebben az univerzumban” — emlékezik Kathleen Kennedy. A Lucasfilm elnök asszonya emlékeztet rá, hogy az utóbbi 10-15 évben a folytatások uralják a filmipart. A Lucasfilm szeretne kitörni ebből a trendből, ezért kezdődtek el az új Star Wars-trilógia mellett több antológiafilm előkészületei a cégnél.

Kiri Hart, a Lucasfilm sztori csapatának vezetője szerint a Star Wars messzi galaxisa egy olyan tág, számos ismert szereplővel és eseménnyel rendelkező univerzum, amely számtalan történet elmesélésére lehetőséget ad. Hart úgy véli, az antológiafilmek mindegyike meg fogja őrizni a Star Wars hangulatát, ugyanakkor igen változatosak lesznek, mind műfajukat, mind léptéküket tekintve különbözni fognak. Ezek a filmek önmagukban is megállnak, mindegyiknek önálló története lesz.

A Lucasfilmnél amiatt is izgalmasnak tartják ezeket a filmeket, mert számos fiatal alkotót, írót és rendezőt tudnak bevonni az alkotófolyamatba. Kathleen Kennedy elmondta, a válogatás során maga is tapasztalta, hogy a mai filmes generáció szinte valamennyi tagja a Star Warson nőtt fel, és közülük sokan vallják úgy, hogy a Star Wars miatt választották a filmes pályát. Kiri Hart elmondása szerint olyan sztorikat keresnek, amelyekről ezek a filmkészítők szívesen mesélnének a Star Wars világán belül.

2020-ig tervezett antológiafilmek:

  • Zsivány Egyes
  • Han Solo-film - Tervezett bemutató: 2018. május 25.
  • Simon Kinberg (X-men, Mr. és Mrs. Smith) dolgozik a harmadik antológiafilmen, amely eredetileg második lett volna a sorban, ám a kiszemelt rendező, Josh Trank távozása után hátrébb sorolták, így bemutatása csak 2020-ra várható.


A cikk utolsó frissítésének dátuma: 2017. március 6.

Címkék: star wars filmek spinoff Han Solo

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr218310632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása