Április 16-tól négy napon át a kaliforniai Anaheim lesz a világ közepe a Csillagok háborúja szerelmesei számára. Itt kerül megrendezésre az év legnagyobb Star Wars-találkozója, a 2015-ös Star Wars Celebration.

Őrületes jelmezek, a filmekből megelevenedő jelenetek, eredeti alkotók, színészek, felfoghatatlan mennyiségű merchandising és kilométeres sorok — nagyjából ez jellemzi a rendezvényt, amelynek 1999 óta több amerikai nagyváros otthont adott már, de megjárta Európát és Japánt is.

swcelebration_deathstar.jpg

Most, hogy közeledik a Disney-éra első Star Wars-filmje, a stúdió természetesen gondoskodik róla, hogy ismét összegyűlhessenek az űreposz legfanatikusabb hívei. A rendezvénynek ezúttal az amerikai nyugati part legnagyobb kiállító komplexuma, a százezer négyzetméteres Anaheim Convention Center ad otthont. (Nem annyira véletlen, mint amennyire szimbolikus, hogy a helyszín a híres Disneyland szomszédságában található.)

Jó eséllyel minden idők legnagyobb Star Wars-találkozója áll a küszöbön, de az biztos, hogy akad néhány programpont, amely nem csak a fanatikusok figyelmére érdemes.
Mindenképp érdekesnek ígérkezik, amikor színpadra lép a két előkészületben lévő önálló Star Wars-film rendezője, Gareth Edwards és Josh Trank. A fiatal rendezők a körülöttük formálódó alkotóstábról és a produkciók születéséről fognak mesélni. Kíváncsian várom.

23 országban közvetítik

Bár Edwards és Trank először fog beszélni a születendő önálló Star Wars-filmekről, a Celebration legnagyobb attrakciójának mégsem ez ígérkezik. A rendezvényt maga Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke és J.J. Abrams filmrendező nyitja meg. Márpedig ha a VII. Epizód producere és író-rendezője sok ezer rajongó előtt színpadra lép, aligha fognak üres kézzel érkezni. A Collider információi szerint Az ébredő Erő első poszterét és vadonatúj előzetesét is ezen az eseményen fogják bemutatni a közönségnek.

Már csak azért is sejthető, hogy nagy durranás lesz a Star Wars Celebration megnyitója, mert a Disney és a Lucasfilm fontosnak érezte megoldani, hogy ne csak a Kaliforniába sereglő rajongók osztozzanak az élményben. Az eseményt 23 ország 35 filmszínházában élőben fogják közvetíteni a mozivásznon. A magyar 501-esek és a csillagokhaboruja.hu információi szerint Magyarországon nem, de a szomszédos országok közül Ausztriában és Szlovéniában is lesz lehetőség becsatlakozni a globális eseménybe. A szingapúri Shaw Theatres weboldalán tájékozódva kiderül, hogy a véges befogadóképesség miatt a nézőtéri helyeket előzetes regisztráció utáni sorsolással fogják kiosztani.

A megnyitó április 16-án, közép-európai idő szerint 19 órakor veszi kezdetét.

A Csillagok háborúja más szerelmeseit legalább ennyire lázba hozza, ha gyermekkoruk kedvenceivel találkozhatnak. A szervezők ebből a szempontból is igyekeznek mindent bedobni. Harrison Ford kivételével gyakorlatilag mindenkit megnyertek már vendégnek. Ott lesz Carrie Fisher (Leia hercegnő), Mark Hamill (Luke Skywalker), de az uralkodó, Ian McDiarmid is személyesen látogat el a rendezvényre, hogy csak a legnagyobb neveket említsem.

Nézd meg alább a 2015-ös Star Wars Celebration beharangozóját!

Címkék: star wars filmek események spinoff episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr477346368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.07. 13:08:09

egyszer de jó lenne elmenni egy ilyenre.
süti beállítások módosítása