Mint Facebookon már olvashattátok, a nap folyamán megjelent Az ébredő Erő egy új, japán előzetese, amelyet a Tokióban rendezett D23 Expo keretében mutattak be. A trailer mellet kijött egy új plakát is, amely az amerikai plakát képeit tartalmazza, de egészen más elrendezésben.

ep7_plakat_japan.jpeg

A japán — illetve általánosságban az ázsiai — közönség mindig is más volt, némiképp mindig másképp kezelték a Star Wars mindenkori marketingesei. Most is kifejezetten érdekes látni, hogy hangsúlyaiban, hangulatában és képkockáiban mennyiben tér el ez az előzetes az amerikai változattól.

 


A trailer meglepetéseket is tartogat. Mindenekelőtt azt, hogy milyen sok új felvétel került bele. És ami legalább olyan szembetűnő: ezek az új képkockák gyönyörűek. Bár egy Star Wars-filmnél sosem lehet tudni, a képnek mekkora része készült az ILM trükkstúdió boszorkánykonyháján, azt hiszem, Daniel Mindel operatőrt most mindenképp meg kell dicsérni.

De dicsérjék őt maguk a képek (a starwarsnewsnet.com gyűjtése):

jp01.jpg
Rögtön egy kedvenc: Rey a lezuhant csillagromboló fúvókájának hatalmas kürtője előtt.

jp02.jpg
Csodálatos kép a jakkui naplementéről. Annyira a Tatuint idézi, hogy nem tudok nem odaképzelni egy második napot.

jp03.jpg
Rey és BB-8 a sivatagban.

jp04.jpg
Fantasztikus kép a TIE vadászok sziluettjével. Tegye fel a kezét, aki ezt kihagyta volna egy japán előzetesből!

jp05.jpg
Gyújtogató rohamosztagok.

jp06.jpg
Kylo Ren is felcsavarja a maga őrlángját.

jp07.jpg
Carrie Fisher mint Leia Organa.

jp08.jpg
Elöl C-3PO, hátul Poe Dameron, Leia és Csubakka.

jp09.jpg
BB-8 már most óriási kedvenc. Decembertől ő lesz a sztár.

jp10.jpg
Ó, micsoda kameraállás!

jp11.jpg
Rey és az elmaradhatatlan bot.

jp12.jpg
A jó öreg Csubakka ahogyan megszoktuk, alulról fényképezve. Úgy látom, éppen robbant.

jp13.jpg
Ez a fénykard tényleg lángol, izzik körülötte a levegő.

Meg kell említeni még, hogy a trailer ismét korábban nem hallott kísérőzenét kapott. Nem olyan hatásos, mint az amerikai változaté, de újnak mindenképp új.

Végül az is meglep, hogy a japán premier szintén december 18-án lesz. Régebben a Star Wars-filmek több hónap késéssel érkeztek meg a felkelő nap országába. Úgy látszik, szakítanak ezzel az értelmetlen hagyománnyal.

Címkék: előzetes star wars videó filmek poszter episode7

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr308056326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása