Nemrég fejeződött be a Zsivány Egyes utóforgatása, amiből már sokan sokféleképp próbáltak sztorit kerekíteni. Ami egyre biztosabbnak látszik, a kétszeres Oscar-jelölt író-rendező, Tony Gilroy komoly szerepet kap az idei Star Wars-film befejezésében.

tony_gilroy.jpg

Az Entertainment Weekly egy hónapja számolt be róla, hogy a Michael Clayton és a Bourne-filmek forgatókönyvírója írt kiegészítő dialógusokat a készülő filmhez, illetve second unit rendezőként is kiveszi részét az utóforgatásból.
A The Hollywood Reporter úgy tudja, az öt hetes utóforgatás befejeztével — amelynek során egyebek mellett a film befejezését dolgozták át tovább folytatódik Tony Gilroy szerepvállalása, mivel a következő négy hónapban ő felügyeli a film utómunkálatait, beleértve a vágást.

Hollywoodban már meg is indult a sutyorgás Gareth Edwards rendező mellőzéséről, ám a The Hollywood Reporter szerint nem ez a helyzet, Edwards és Gilroy kéz a kézben dolgozik a film befejezésén. A lap emlékeztet rá, hogy a helyzet egyáltalán nem új, hiszen Edwards előző filmjét, a 2014-es Godzillát is Gilroy segített befejezni.

„Nincs két külön vágószoba. Mindketten ott vannak, mindketten beleteszik az ötleteiket. Tony valóban erős szereplő, de mindenki együtt dolgozik” szólaltat meg egy névtelen forrást a lap.

rogueone_jyn_andor.jpg

Gilroy folytatódó szerepvállalása mindenesetre megerősíteni látszik azt a korábbi értesülést, miszerint az 59 esztendős filmes szakember meghívást kapott a Lucasfilm agytrösztjébe, az aktuális Star Wars-filmek íróit és rendezőit magába foglaló sztori csapatba. Az Entertainment Weekly júniusban írta meg, hogy Kathleen Kennedy Lucasfilm-elnök akinek férje, Frank Marshall a Bourne-filmek producere nagyra becsüli Tony Gilroy munkáját, és konzultánsként számít rá a további Star Wars-produkcióknál.

A Zsivány Egyesről minden további információt megtaláltok ide kattintva.

Címkék: star wars filmek spinoff Rogue One

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr418934006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása