"Bobbajo egy kicsit lassú" — mondja mosolyogva Kathleen Kennedy Lucasfilm-elnök. Ám hozzá kell tenni: minden más tekintetben lenyűgöző! Láthatták ezt mindazok, akik pénteken szemtanúi voltak, ahogy a Star Wars-galaxis idegen lakója besétált a Comic-Con színpadára.

Bobbajót öt technikus mozgatja távirányítással. Még mindig alig hiszem el, de az alkotók szavaiból az jön le, hogy nincs benne ember.

Mégis, Bobbajo sétál, nézelődik, forgolódik, ha kell, csámcsog a szájával, hunyorít a szemével és fintorog az orrával. Mozognak a ketrecben cipelt kis barátai is — persze mind külön-külön!

Ami számomra a leginkább lenyűgöző, feljebb rántja a hátán a mázsás csomagját és eközben sem esik le a színpadról.

"A robot technológia rengeteget fejlődött" — magyarázza Kennedy.

Neal Scanlan trükkmester és zseniális csapatának szüleménye a lény. J.J. Abrams rendező szerint még csak nem is fontos szereplő, egy háttérkarakter. Nem is egyedülálló, csupán egyike a Star Wars-filmhez készült több száz idegen lénynek.

Bobbajo ráadásul a szakállával, turbánjával és görnyedt tartásával igazi karakter. Látom, ahogy minden reggel megjárja a bejáratott útvonalát a Jakku bolygó sivatagi piacán.

Nem tudom, hogy Az ébredő Erő lehet-e olyan jó film, mint A Birodalom visszavág, nem tudom, jó film lesz-e egyáltalán. De hogy J.J. Abrams mindent, de mindent megtesz ezért a filmért, az vitathatatlan. Az igyekezetnek pedig valahol meg kell legyen az eredménye.

Nézd meg az alábbi videóban (7:20-nál kezdődik), hogyan sétál be Bobbajo a Star Wars VII pódiumbeszélgetésére, és mondd meg, szerinted bújt-e bele ember!

Az ébredő Erő pódiumbeszélgetésének többi érdekességéről itt olvashatsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://ovibankenobi.blog.hu/api/trackback/id/tr367617960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása