Két év után ismét visszatér a Star Wars Celebration, a messzi galaxis rajongóinak világtalálkozója, amelynek 2025-ben Japán ad otthont. A rendezvény idén háromnapos, és helyszíne a tokiói Makuhari rendezvényközpont, ahova több tízezer Star Wars-fanatikust várnak a világ minden tájáról.
A két évvel ezelőtti londoni Celebration, ahol személyesen is volt szerencsém részt venni, több nagy meglepetést is tartogatott. Egyebek mellett ott jelentett be a Lucasfilm három tervezett Star Wars-filmet, amelyek minden eddiginél szélesebbre nyitják a messzi galaxis történelmének idővonalát. (Majd elkezdtek forgatni egy negyediket a Mandalorival és Groguval...)
Most ilyen nagy horderejű meglepetésre nem számítok, bár animációs fronton időszerűnek tűnik egy komolyabb produkció bejelentése. Elvégre a cég animációs ága idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját.
A fókuszban azonban minden bizonnyal az Andor várva várt második évada lesz, valamint a 2026-ban mozikba érkező új Star Wars-film, a Mandalori és Grogu, amelynek forgatása legjobb tudomásom szerint már lezárult. Szóval egy korai előzetes egyáltalán nem lenne meglepő, még ha esetleg csak a Celebration közönsége láthatja is.
Bizonyára szóba kerül az Ahsoka folytatása, mindenképp betekintést kap a közönség a Star Wars: Visions animációs sorozat új szériájába, de nem maradnak el a videójátékos, irodalmi és gyűjtőknek szóló bemutatók sem.
A Star Wars hivatalos Youtube-csatornája ezúttal is saját színpaddal és állandó élő adással lesz jelen a Celebrationön, és a pódiumbeszélgetések jelentős részét is közvetítik élőben.
Az alábbiakban — immár hagyományosan — összeszedtem a három legnagyobb helyszín, a Celebration Stage, a Galaxy Stage és a Twin Suns Stage programját. Az időpontok ezúttal is magyar idő szerint értendők, és mint láthatjátok, az időeltolódás miatt nem éppen ideálisak Európa számára. Mindenesetre a legfontosabb eseményekről péntektől vasárnapig én is igyekszem hírt adni az OvibanKenobi Facebook-oldalon.